Egy csodálatos augusztus után már mindegyikünknek bizsergett a lába egy jó kis túrázás után. Gy. Gabi és Krisz nem tudta vállalni az újabb menetet, ezért ismét négyesben indultunk neki: Anett, Feri, Laces és én. Az etap első napján Körösladányból kellett Vésztőig jutnunk, majd a következő nap Vésztőtől Zsadányig. Szóval még mindig Békésben barangoltunk…

A hajnali kelés cudar volt. Anettel éjfélre értünk haza egy remek kis grillpartiról, az óra viszont 4.45-kor csörgött. Még teljesen sötét volt, ami sajna tudatosította bennem, hogy megmásíthatatlanul közeleg az ősz, egy hónapja ilyenkor már erősen pirkadt ugyanis az ég. A 6.05-ös távolsági buszon már rajta voltunk, ami végül több mint három óra múlva tett le a Körösladányhoz tartozó Újladányban bennünket. Itt vettük fel ismét a Körösladányban júliusban elengedett fonalat. Nem sokkal később már a Sebes-Körös töltésére kanyarodtunk fel nagy vidáman.

Erről már csak jó pár kilométerrel arrébb, a szeghalmi Vidra-tanyánál ereszkedtünk le.  Az étteremként és panzióként működő hely rácáfolt a kalapos, perverz, gonosz vidrát ábrázoló emblémájára. Kifejezetten kellemes helynek tűnt, ahogy beléptünk. A hátsó kertben kis tóval, híddal és szuper medencével megáldott helyen épp egy délutáni lagzi előkészületei folytak. Egy pillanatig elidőztünk a még farmersortban ülő mennyasszony haját készítő fodrász látványán, majd a kéktúrás pecsételést követően a teraszon egy-egy Stella Artois mellett vitattuk meg az út további részét.

Ekkor már roppant meleg volt, de még csak ezután jött a java.

A Vidra-tanyától egy hatalmas kiterjedésű legelő szélére vezetett az út, ami mellett egy rossz helyre kitett kéktúrás betonoszlop végül ostoba módon bevezetett bennünket egy sóvirágok borította szikes pusztaságba.

A gyakran az érintett erdőkben is (hozzáteszem teljesen feleslegesen) kitett beton útjelzőkből ide egyet sem sikerült elhelyezni az utat kijelölő kollégáknak, így először a másfél év alatt, amit a Kéken töltöttük, komolyabban eltévedtünk. Miután ez még egyszer előfordult ez alatt a kétnapos etap alatt, megállapíthattuk, hogy Tolna, Bács-Kiskun, Csongrád és Békést is megjárva a Kék kitűzése kétség kívül a legutóbbi megyében a leggyatrább, kritikán aluli. A Nap végig nagyon égetett bennünket, nekem pedig a „Talpuk alatt fütyül a szél” zenéje és nyitó jelenete jutott eszembe, s ez furcsa hangulatba ringatott:

Egy soproni vagy egri srác nyilván pusztítóan unalmasnak találta volna a tájat, de én valahogy megláttam benne a szikár szépséget.

Nagy nehezen ‒ némi szentségelést követően ‒ jó másfél órás kitérővel azért csak visszataláltunk a Kékre. Sietnünk kellett azonban, hiszen a Csolt nemzetség ősi monostorát is magába záró Mágori-dombot a régészeti parkkal együtt még mindenképp nyitva szerettük volna találni Vésztő határában. Ez azonban végül csak nem sikerült, mert szombat ide vagy oda, szikrázó napsütés ide vagy oda, amikor öt előtt elértük a park bejáratánál lévő néhány épületet, s mellettük a csodás tülkökkel megáldott szürkemarhacsordát, az ott ülő úriember finoman jelezte, hogy a park csak ötig van nyitva. Később megdöbbenve láttuk, hogy ez nem csupán az „őszi” vagy a „téli” nyitvatartási rend alapján van így, de egész évben. Akkor egy másik ötfős csoportot is épp dolgavégezetlenül elküldtek onnan, amikor elindultunk végül Vésztő felé.

Némi hiányérzettel bandukoltunk az amúgy kellemes, séta- és bicikliúton a település felé, amikor az egykori mgtsz ma már kft-vé avanzsált telephelye mellett elhaladva a múlt és a jelen kellemesen nosztalgikus egyvelege tűnt fel a Kert-Land Kft. felirat feletti népköztársasági címer képében. Végül is mi a fenének vesződtek volna a leszerelésével…

Hamarosan már Vésztő főutcáján baktattunk, s mint kiderült szállásunk, a Napsugár vendégház már csak egy kőhajításnyira volt tőlünk. A kifejezetten csinos, nagyméretű épületből egy roppant kedves hölgy szaladt elénk, aki a kis oldalsó épület felé vezérelt bennünket, ahol csodás körülmények fogadtak bennünket. Mintha egy falusi turizmus katalógusból ugrottak volna elő a festett fabútorok, a remek fürdőszoba és az ugyancsak festett mesebeli ágyikóink.

Korgó gyomrunk (és vendéglátónk) azonban még egy kis kanyarra invitált bennünket, a közeli pizzériába, ahol meglepően finom pizzák és hideg sörök feledtették az út fáradalmait. Vésztő a szívünkbe lopta magát.