Szikrázóan tiszta volt a reggel. Bár Laces már lebeszélt volna róla, de esti ígéretemhez híven még egyszer végiggurultunk autóval az utolsó pár kilométert, de sajnos ismét hasztalanul. Végül letettük a kocsit és csak elindultunk aktuális etapunk utolsó állomása, Túrkeve felé. A táj változatlanul gyönyörű volt.

Április ide vagy oda, kifejezetten nyári meleg vibrált a Hortobágy-Berettyó töltése fölött. Felettünk egerészölyvek cikáztak, én hébe-hóba pedig megálltam sárga virágokat fotózni. A társaság eléggé szótlan volt. A távolban egy-egy kurgán sziluettje rajzolódott ki, így a Vecserke- és a Sárga-parti-halomé.

Mivel a Kék maga nem érinti Túrkevét, ezért a Balai-hídnál le kellett végül jönnünk a Hortobágy-Berettyó töltéséről, és így magáról a Kékről is. Hatalmas kiterjedésű halastavak mellett vezetett el az út, melyek felől hébe-hóba egy-egy sörétes puska dörrenését hozta felénk a szél. Csak bíztunk benne, hogy a vadászok számára jól láthatóak vagyunk színes hátizsákjainkkal.

A városba bevezető, töredezett, hőségtől izzó aszfaltút olyannyira nem volt ínyünkre való, hogy már akkor elkezdtük tervezgetni azt, hogy miképp oldjuk meg azt, hogy ne kelljen itt még egyszer végigmennünk. Már csak azért is, mivel ez a szakasz egyáltalán nem képezte részét a Kéktúrának, amely valójában Túrkevét kikerülve a töltésen vezetett tehát tovább. Végül csak megérkeztünk a kisvárosba, ahol annyi szerencsénk azért volt, hogy épp a település azon felén volt a buszpályaudvar, amelybe mi nem sokkal azelőtt megérkeztünk. Nemsokára már a Mezőtúrra induló buszon ültünk, hiszen vissza kellett mennünk az autóhoz, hogy majd azzal indulhassunk Szegedre.

De volt még egy feladatunk Mezőtúron is, hiszen a túri pecsétet még nem ütöttük be ‒ immáron megcsappant számú ‒ füzetünkbe. Erre végül a mezőtúri fazekas múzeum udvarán kerítettünk sort.

Délután felé járt az idő, amikor végül beültünk a kocsiba és meg sem álltunk Szegedig. 

Epilógus

Este letöltöttem a képeket a fényképezőgépről, s ahogyan nézegettem a fotókat, az egyik pillanatban kiszúrtam egy felvételt Lacesről, amint épp beérkezett a mezőtúri főtérre, a fotón pedig a nadrágja oldalzsebéből ott kandikált ki az akkor még nála lévő füzete. Ergó teljesen feleslegesen mentünk kétszer is végig autóval több kilométeren át, a füzet a mezőtúri főtér és a kollégium közötti rövid szakaszon csúszhatott ki és veszhetett el végül.

Poszt Epilógus

Laces új füzetet vett, a korábbi pecséteket majd valahogy pótoljuk, de a lényeg, hogy a lendület nem tört meg.