A horrorfilmbe illő kastélykaland eseményein merengve időközben szépen bemasíroztunk Nagymágocs központjába, ahol már Feri kolléganője, Erna várt ránk. Elénk jött a kiskutyájával, Samuval.

Mint kiderült, még citromos tortát is sütött nekünk. A torta mennyei volt, de a kis konyhában némi szőlőpálinka, no meg kávé és tea is várt bennünket.

Samu, a mokány kis francia buldog leállíthatatlan volt, mint egy izgő-mozgó kis kukac hol sütit kért, hol az ölünkbe kéredzkedett, hol rendkívül büdöseket eregetett, állandó mosolyt ragasztva az arcunkra, mígnem egy pillanat alatt eldőlt és hangosan hortyogni nem kezdett a meleg konvektor előtt.

A beszélgetés remek volt, de hamarosan indulnunk kellett. Jött már az orosházi busz, tehát már Békés megye felé kellett vennünk az irányt, hogy azután ott a szegedi járatra szálljunk át. Laces lépésszámlálója a telefonján épp 35 legyalogolt kilométert mutatott, amikor leszálltunk Szegeden, de ez sem akadályozott meg bennünket abban, hogy a Jazz kocsmában még egy búcsúsörrel koronázzuk meg a kalandos napot. Nem mondom, hogy nem esett jól…