Végre reggeli kávé
A mai ébredésünket mindennek lehet nevezni, csak fittnek nem. Reggel a lábujjak hintőporozása, a sebtapaszok felragasztgatása jóval több időt vett igénybe, mint tegnap, de a tervezett induláshoz képest egy órával később a csapat mégis összeállt és nekivágtunk. Gy. Gabi egy benzinkútnál ugyan lemaradt egy kávé erejéig, de a többség arra számított, hogy a bajai pecsételő helynél, a Tanya-csárdánál csak lesz mód egy reggeli kávéra/narancslére.
Ugyan az ott dolgozó srácok még a szombati buli maradványait tüntették el éppen, de a fent említett folyadékokat mégis kedvesen csak felszolgálták nekünk. Némi erőt öntve magunkba indultunk tova, a változatosság kedvéért megint egy aszfalttal borított töltésen észak felé. Mellettünk a Duna nyújtózott lustán, egy-egy távoli kirándulóhajóval a hátán. Egy-két kilométer után felvettük az utazó sebességünket. A hagyományokhoz híven Feri vágtatott elől, mi meg elnyújtva mögötte. Ez a töltés most szélesebb volt, s így az aszfalt mellett még nem csapott le meredeken, ezért az aszfalt melletti keskeny, füves sávon is lehetett mozogni. Egyetlen egy probléma volt csupán: a mindinkább feltámadó szembe szél.
Pihi
Legények (és egy leány) a gáton
Ami a tempónkat illeti, jelentősen elmaradt az egy nappal előttitől, de tudtuk, hogy ma csak 20 km körüli távot kell megtennünk, ami jóval barátibb volt, még ha Ferinek Sükösdön a 14.53-as buszt el is kellett érnie, hogy Baja érintésével még aznap hazajusson Szegedre. Hosszú menet volt a gáton, azonban mindig egy-egy apró csodával. Ilyen volt az a két nárcisz csokor is, ami minden emberi településtől vagy háztól távol, „csak úgy” sárgállott a töltésoldalban.
Apró csodák
Azért senki sem bánta, amikor végre lefordultunk a töltésről és a Kék végre elkanyarodott a Dunától. Egy keveset kellett továbbmenni és elértük Ósükösdöt és a falu melletti felújított kulcsosházat, amelynek az udvarában volt a pecsételő hely.
Az ósükösdi kulcsosház
Ekkorra Krisztián lábai megmakacsolták magukat (nem csoda: a tegnap esti vasúti töltéskaland után), de V. Gabi két botot vágott neki és annak segítségével próbálta leküzdeni a hátralévő távot. A csapat talán Ósükösd után szakadt szét legjobban, pont az egyik legszebb tájrészlet mellett. A Kék ugyanis a Vajas-fok kanyargós partja mentén haladt, lenyűgöző szépségű füves partok és nádcsoportok mentén.
A Vajas-fok
Feri és a tegnapi nehézségeket láthatóan jól kiheverő Gy. Gabi mentek legelöl, mögöttük Anett szaporázta, én lemaradva tőlük egy-másfél kilométerre követtem őket. M. Gabi viszont visszafordult, hogy a hátramaradó Kriszt és a neki segítő V. Gabit megtámogassa kicsit. Kétszer ültem le, hogy bevárjam én is őket, de már nagyon nagy volt a távolság közöttünk, s egy idő után átfújt a szél, átfagytam, s jobbnak láttam továbbmenni.
A bájos Anna-kápolna szomorú titka
A vajas fok hídja után egy hosszú egyenes földút vezetett be Sükösdre, amelynek felénél egy kis kápolna, az azt körülvevő szobrok, keresztek, fák és bokrok nyújtanak némi enyhet az erős szél által megcibált túrázónak.
A picike Anna kápolna kékre festett, rusztikus ajtaja fotóért kiáltott, csakúgy, mint a közelében álló, magányos Szűz Mária szobor, vagy az ajtó feletti keretbe emelt faragott mészkőtábla a címerrel és az 1747-es (?) évszámmal (lásd még: http://muemlekem.hu/muemlek?id=2346).
Ez a kék ajtó akár a kalandunk szimbóluma is lehetne
Szomorú történet kapcsolódik a kápolnához. Annának a helyi erdőkerülő (erdész-vadász) leányát hívták a 18. század közepén, aki egy ízben eldöntötte, hogy meglátogatja az apját, miközben az épp vadászott. Ez utólag sajnos nem volt jó ötlet, s tragédia következett be: az apa a saját lányát lőtte agyon. A megtört apa e kis kápolnával állított emléket elveszített leányának, Annának. Rémálomszerű sztori, de tartok tőle, hogy a Kéken sok szomorú történetet fogunk még hallani egykor volt családokról, viszonzatlan szerelmekről, „kővé vált” egykori érzésekről.
Egyedül voltam, csak a fel-feltámadó erős szél harapdált piszkosul. Leültem a kápolna tövébe és majdnem elaludtam, s nagy önuralomra volt szükségem, hogy továbbmenjek. De egy fél óra múlva már a faluban található lejtőn bandukoltam felfelé.
Feri elérte a buszt szerencsére Baja felé. De az ugyanakkor Hajós felé induló járat valami miatt nem közlekedett, így Anett és Gy. Gabi ott által az út szélén és stoppoltak, amikor odaértem. Leváltottam Gábort, de sajnos ez sem segített, sőt még az sem, hogy egy kartondoboz aljára a közeli Sörházból kért tollal felírtam ronda betűkkel, hogy HAJÓS és Anett kezébe nyomtam. Úgy tűnik ezek a svábok nemigen állnak meg még egy csinos, vékony lány kedvéért sem. Idővel megjöttek a srácok is, s végül beült mindenki a Sörházba. Ami nagy szerencse volt, mert a csapos fiú felhívta a főnökasszonyát, hogy ugyan vigyen már át Hajósra két embert közülünk. A cél az volt, hogy ha Gábort átviszi, akkor ő visszajön a „maradékért” a saját autójával. Így is lett. De az időt Krisz és V. Gabi nem voltak restek kihasználni és a Sörház étlapjáról egy-egy bajai halászlét rendeltek és fogyasztottak el jóízűen. Az elmaradt Pörböly-Baja távot még teljesítenem/teljesítenünk kell idővel (hiszen azon a hat kilométeren autóval hoztak be bennünket), így én a bajai halászlét tartalékoltam arra az időpontra és egy autentikusabb bajai helyszínre....
Folyt. köv.
