A füzéri várat sajnos megelőzte a rossz híre. Sokaktól, köztük régész kollégáktól már értesültem róla, hogy finoman szólva is vitatható eredményt hozott az a néhány évvel ezelőtti döntés, hogy nem csupán állagmegóvásra kerül sor e vár esetében, hanem a turizmus jegyében teljes körű visszaépítésére. Mint az oly sokszor előfordult már Magyarországon, a mérvadó és persze mérsékelt szakemberek véleményét és szempontjait egészen más típusú szempontoknak rendelték alá, amely egy sosemvolt építményt eredményezett a Zemplén egyik legszebb hegyormára.
Évtizedekkel ezelőtt már legalább kétszer voltam Füzéren és egy igen festői várromra emlékeztem, így valódi meglepetésként ért az alsóvár bejáratánál kialakított modern látogatóközpont. Az egész napos fagyoskodás után persze jól esett a hipermodern üveges kandalló és a benne ropogó tűz a fogadó részben, de az egésznek inkább olyan hotelrecepció érzete volt. A fölső várba egy falépcső vitt egy darabig, de volt egy pont, ahol „elfogytak” a lépcsőfokok és 15-20 métert a nyálkás, csúszós sziklákon kellett megtennünk. Ez egy idős embernek vagy kisgyerekes családnak különösen esős, hideg időben komoly kihívást jelenthet, nem mellesleg tökéletesen értelmetlen, hiszen, ha már hosszan vezet a lépcső, akkor a hiányzó métereken is kiépíthették volna. Gondolom az volt a szempont, hogy vadregényesebbnek tűnjön a várba való bejutás, bár inkább csak a veszélyt sikerült ezzel megnövelni.
A vár területére érve egyértelművé vált, hogy az építkezések (no meg persze az ásatások) még korántsem értek véget, a 2000 Ft-os belépőjegyért hatalmas sithalmokat kellett kerülgetni, s fapallókon átevickélni. Igazán rossz érzés azonban a vár épületeiben való belépést követően kapta el az embert.
A néhol kifejezetten kínos építészeti és díszítési megoldások (pl. a kápolnában stb.) mellé üres termek vagy néhány mutatóba odatett „régiesnek gondolt”, de valójában modern tárgy „növelte” a vár belbecsét. Különösen siralmas volt a „koronateremnek” illetve a „boros pincének” a berendezése a vadonatúj lakozott sörpadokkal és a többi patyomkin felszereléssel.
Szegényes, koncepciótlan és javarészt hamis voltak azok a jelzők, amikkel a fejünkben lekecmeregtünk a várból. Nagy kár, hiszen a múltunk egy fontos helyszínéről van szó, amire méltán voltak büszkék évszázadokon át a füzériek.
Ahogy azonban a lenti parkolóhoz közeledtünk, majd le esett az állunk. Régi barátaink, K. Barbi, a párja, Misi és a kisfiúk, Dávid sétált velünk szembe. (Ők segítettek anno nekünk Debrecen környékén az alföldi túránk egyik etapja során). Mint kiderült, Ferivel titokban konspiráltak, hogy míg mi túrázunk, ők is elugranak a Zemplénbe és ugyanott, a füzéri Koronaőr vendégházban vesznek ki egy szobát, ahová most mi is az aznapi menet végeztével elindultunk. A kicsattanó jókedvünket csak még jobban megerősítette a vendégház házvezetőnője, aki zseniális gőzölgő babgulyással és baracklekváros csörögefánkkal várt bennünket. Amikor kiderült, hogy jó cseh söröket is árul ott helyben, szóval még a kocsmát sem kell megkeresnünk, már-már azt éreztük: túl jó ez belénk…
Nem volt hát véletlen, hogy a kinti közös konyhában még legalább éjfélig folytak a sztorik és a röhögés, illetve, hogy Gy. Gabi borai is komoly sikert arattak (hú, tényleg finomak…)