Az augusztus túra nélkül telt el (khmm prágai sörök és pácolt-sült cseh malacbordák társaságában), de tudtuk, hogy szeptemberben ismét útra kelünk majd. Először úgy volt, hogy egy háromnapos etapot is be tudunk iktatni, de végül egy „normál” hétvége fért csak bele mindenkinek, persze úgy, hogy pénteken délután indulnunk kellett már, hisz a Nyírség marha messze van tőlünk. Tudtuk, hogy az érintett szűkebb környék központjában, Nyírbátorban kell megszállnunk, s onnan kell lebonyolítanunk a szokásos ide-oda autózgatást. (Már hogy a gyaloglások között, mielőtt valaki félreértené :-) Roppant szerencsések voltunk, ugyanis Gy. Gabinak is jó volt az időpont, így a rossz tömegközlekedéssel megint csak nem kellett foglalkoznunk. Bónuszként az is kiderült, hogy Gábor felesége, Ibolya is vele tart majd, s nem csupán a szállást „őrizni” jön majd, de túrázni is. Ennek tökre örültünk. Sőt végül Krisz is jelezte érkezését, így megint hétfősre duzzadt kis csapatunk.

Pénteken negyed ötkor még élő rádiós interjút adtam a magazin új, tetoválásokról szóló számával kapcsolatban (mondjuk majdnem elkuncogtam magam, amikor a tetoválás hazai szakértőjeként mutattak be), fél ötkor viszont már vezettem kifele az autót a városból, mellettem Anettel, a hátam mögött Lacessal és Ferivel. A „kemény mag” ismét útra kelt hát. Ez az út azonban roppant hosszú volt. Még indulás előtt az útvonaltervezővel vetettem össze az opciókat, s kiderült, hogy ha Szegedről az autópályán felmegyünk Pestre, majd onnan az M3-ason a Nyírségbe, 20 perccel előbb érünk már oda, mintha a 47-esen, de lényegében toronyiránt mennénk. Ez már önmagában nonszensz persze, hogy a Dunáig kell autóznunk délkeletről, hogy eljussunk északkeletre, de ezzel együtt az út költségei (jóval több benzin, autópálya díja) is magasabbak lettek volna. Végül úgy döntöttem kb. 60 percnyi időnyereségnél éri meg már a magasabb költség, ezért még utoljára a 47-esen vánszorogtunk végig. Némi Lidl-megállóval tarkítva öt órával később már ripsz-ropsz Nyírbátorba is értünk.

De próbáltunk nem panaszkodni az akkor már ott talált Gáboréknak, akik az Ormánságból abszolválták az utat. Bár határozottan kértük a szállás megrendelésénél, hogy a három srácnak (Laces, Feri, Krisz) külön háromágyas szobát adjanak, végül egy franciaágy és egy egyszemélyes kanapé fogadta őket. Krisz azonban végül csak másnap délelőtt ért oda, így a kik alszanak a franciaágyban együtt? némileg bizarr kérdése is elnapolódott. (Végül a mi szobánkban is volt egy kanapé, így másnap este Laces nálunk húzta meg magát. Mindezt úgy, hogy kért egy másik ágyneműt is magának a recepción. Erre Krisz egy idő után átjött blazírt képpel, hogy végül is elalszik ő Laces előző esti ágyneműjében is, de nem cserélhetnének mégis? Száz szónak is egy a vége, vidáman, jó hangulatban indult a túránk ismét…)