Ma is hatkor keltünk, hisz az autós logisztikát ma is el kellett játszani. Krisz még este ugyan visszament Borsodba, de három autónk így is maradt, így nem volt gond. Most V. Gabi autója maradt a kiindulóponton, Gy. Gabié és az enyém került át Istvántanyára.

A harmadik nap is erdős-ligetes részekkel kezdődött. A tegnap esti eső nyomai még látszódtak ugyan, de a nyírségi homokon így is jól lehetett haladni a napsütésben.

Nyírlugosra beérve töketlen módon majdnem elmentünk a pecsételő mellett (olyan sok Nyír-rel kezdődő helyen kell átmenni, hogy senki sem emlékezett rá, hogy itt is kellene pecsételnünk), amikor az út másik oldalán egy idős úr átkiabált nekünk, hogy ott megyünk el épp az információs tábla és a rajta lévő pecsételő mellett; nem akarnánk pecsételni? A pasi fél perccel később már ott állt előttünk teljes túra felszerelésben. Kiderült, hogy ő is az alföldi Kéket csinálja, csak a másik irányból, Sátoraljaújhely felől, ráadásul már másodjára. El nem tudom képzelni miért csinálja meg valaki az alföldi szakaszt kétszer, de ez legyen az ő dolga. Egyébként kissé bogarasnak tűnt, de több időnk nemigen volt rá, így baráti búcsút vettünk tőle.

Mint kiderült, Nyírlugoson nincs kocsma, így a többiek által remélt kávét ‒ úgy tűnt ‒ nélkülözni kell majd, de végül találtunk egy vacak benzinkutat, ahol mosdó és gépi kávé is volt. Ennek ízéről azonban mindent elárul, hogy az amúgy nagy kávés Anett két korty után otthagyta az asztalon.

Ligetek és sűrűbb erdőrészletek között vonultunk tovább, egy helyen ismét erdőrészletet záró kerítésen kellett átjutnunk.

Egy egyenes, igen hosszú, sok kilométeres szakasz vezetett el az Alföld legmagasabb pontja, a 183 méteres tengerszint feletti magasságú Hoportyó mellett. Ugyan fel lehet rá kapaszkodni, de a Kék közvetlenül nem érinti, ráadásul a „csúcsot” csak egy kis háromszögelési pont jelzi a magasra nőtt fák között, kilátó vagy bármi látnivaló nincs ott, így végül letettünk a feleslegesnek tűnő kerülőről.

Megint erősen fáradni kezdtünk, amikor az erdőből egy kanyar után szinte teljesen váratlanul beértünk Istvántanyára, háromnapos etapunk végpontjára. A kocsma mellett leállított autók mellett a számláló (a várt 18 kilométer helyett) 21 kilométert mutatott, így összességében 84 kilométert tettünk meg három nap alatt, ami a mi abszolút csúcsunk is egyben, egy etap alatt korábban ugyanis soha nem tettünk meg ilyen nagy távolságot.

Gy. Gabi perceken belül elköszönt, hiszen rá még 6 óra autózás várt az Ormánságig, V. Gabit pedig még kitettük Szabadság-telepen az autójánál (ő a családja után ment Rakamazra), mi pedig négyesben elindultunk Szeged felé. Békéscsabánál azonban tettünk még egy kis kitérőt. Édesanyáméknál, a borosgyáni horgásztanyán egy világbajnok halászlével, sült hallal és hűtött dinnyével zártuk a napot. Még az új csónakmotort is kipróbáltuk egy körre! Soha rosszabb túra lezárást!

Persze nekem sem kellett altatót dúdolni a fülembe, miután este 10 körül Szegeden leállítottam az autót a ház mögött...