Sem a Tisza kastély őre, sem az utcán leszólított emberek, sem a boltos hölgy nem tudott igazán segíteni, bár ő javasolt legalább valakit, nem messze a közeli templomnál. Végül egy arra járó kerékpárost szólítottam le, aki valószínűleg szintén ahhoz a portához irányított bennünket, amelyiket a boltos hölgy is ajánlott. Az ott lakó közvetlen pasas végül igent mondott, s a benzinköltség fejében vállalta átszállításunkat 15-20 éves BMW-jével Biharugrára. Mint kiderült, nem is kértünk tőle keveset, hiszen a légvonalban 7 kilométerre lévő két falut a közúton kb. 25-30 km választotta el egymástól. Szóval jó nagy kanyart kellett neki tennie, többek között Zsadány érintésével. A reggel magunk mögött hagyott Zsadány ismételt megtekintése nem töltött el bennünket felhőtlen boldogsággal. De végül szerencsésen  kipattantunk szállásunknál, az ugrai ízek házánál.

Nem sokkal később szállásadónk is ott termett. Mint kiderült egy nagyon helyes, felújított, tiszta, modern szálláshoz jutottunk potom összegért.

De nem ragadtunk le, hiszen 7 kilométer még előttünk volt. Elindultunk hát Szilaspuszta felé. A végcél ugyanis aznap Körösnagyharsány volt, ahol el kellett érnünk a 17.50-kor induló utolsó buszt, vissza Biharugra felé, ahol a szállásunk volt. Kellemes tempóban, fényképezgetve a hangulatos tájat jutottunk el a román határ közvetlen közelében található Szilaspusztáig.

Egyszer csak a távolban hegyek sziluettjei bontakoztak ki. Engem a Bihar-hegység távoli látványa egészen felvillanyozott. Szekszárdot elhagyva hagytuk el a dombok és hegyek világát, s íme lassan keresztülértünk az Alföldön, hogy annak másik oldalán újabb hegyeket láthassunk meg végre.

Remek hangulatomat azonban egy újabb váratlan lábon lövés szakította félbe. Egy táblához értünk, amely szerint hiába gyalogoltunk eddig közel két órát Biharugráról, még 6,6 kilométer volt hátra Körösnagyharsányig. Ergó nem a korábban jelzett 7‒7,5 kilométer várt ránk estig, hanem ennek közel a duplája. Ezzel pedig világossá vált, hogy ha nem húzunk bele, akkor lekéssük a buszt vissza Biharugrára és nem tudjuk elfoglalni a szállásunkat sem. Mit mondjak, nem esett jól egy elég szívatós nap végén még tripla fokozatba kapcsolni és egy lassabb kocogás ritmusában elkezdeni rohanni Körösnagyharsány és a megváltó busz felé.

A nap eközben fokozatosan csúszott a látóhatár felé, s félóránként legalább 3-4 fokot zuhant a hőmérséklet. De végül megoldottuk a lehetetlennek látszó feladatot és Körösnagyharsányban elértük a buszt is. Kimerülve vonultunk be végül az ugrai szállásra, de annyira sok volt a Kék szívatásaiból aznap, hogy legalább egy sört minderre innunk kellett a közeli kocsmában. Hiszen nem volt elég a Geszt felé való visszakanyarodás és az út dupla megtétele, de a késő délutáni‒kora esti „séta” helyett még egy brutális rohanással kellett megfejelnünk a napot. Így lőtt lábon bennünket kétszer is egy nap alatt a Kék…

folyt. köv.