Na már megint itt állunk a Mars téren. Lassan indul a busz. Mégis más egy picit most minden. Nem szombat hajnal van, hanem péntek este. A szálingózó szombati utasok helyett tömött sorokban várakozó, fáradt „pénteki” emberek, akik épp hazafelé tartanak a napi munka után, valamelyik Szeged környéki faluba vagy kisvárosba. Egészen más így a zsizsegő tér hangulata. Múltkor Békésben elértük azt a távolságot már, ahova ‒ ha aznap busszal mennénk Szegedről ‒ nem tudnánk elég korán elindulni, hogy időben el tudjuk kezdeni a gyaloglást, így hát előbb irány Békéscsaba, ahol édesanyáméknál meg tudunk aludni, majd másnap hajnalban pedig onnan tovább autóval Zsadányba, a múltkori „elázós” túránk végpontjára. Négyen voltunk ismét: Anett, Feri, Laces és én, a többieknek ismét csak nem volt jó az időpont. A heti fáradtság mindenki arcára kiült, de senki sem bánta, hogy ismét útra keltünk. Egy dolgot azonban eldöntöttünk: ha este fél kilenc után Csabára érkezünk, ott nem gyalogolgatunk, hanem taxit fogunk és mielőbb édesanyámékhoz megyünk, hogy mihamar ágyba kerülhessünk. Így pikkpakk ott is voltunk. Bár üres lakás fogadott minket, hiszen édesanyámék még kint laknak ilyenkor Borosgyánban, a Csaba közeli horgásztanyán, ugyanakkor megterített asztal, csodás fehérkenyér és egy hatalmas kondér frissen főzött halászlé, no meg roppanós rántott halszeletek vártak ott bennünket.

A terülj-terülj asztalkámért hálát rebegtünk anyukám párjának, Gyuri bácsinak, aki mindezt odavarázsolta nekünk, majd mindent megettünk az utolsó falatig.  A halászlé csodás volt, az álmunk pedig ezek után könnyű (kivéve talán Ferit, akinek a legkényelmetlenebb ágyat dobta a gép). Az ébredés viszont már nem volt az: 5.15-kor kelés, szendvicskészítés stb. Gyuri bácsi már 6.30-kor ott állt az ajtóban, hogy akár indulhatunk is. Egy rövid kávézás a közeli pékségben, majd egy óra autózás után ott álltunk Zsadány „főterén”. A reggel még csípős volt, de a nap már vidáman, hétágra sütött, s pontosan 8.00-kor belekezdtünk októberi túránkba.

folyt. köv.