A Nagy Kékség

Kalandok az országos Kékkörön

Pizzák és zombik

2016. március 30. 10:21 - Szabi 28

2016. március 12.

Pizzák és zombik

szekszard_sukosd_03_12_13_2.jpg

Az útvonalunk

Az autók és kamionok nem álltak meg nekünk az 55-ösön, sőt levillogtak, ránk dudáltak. Jó lett volna már elérni legalább a benzinkutat, mígnem egy félreálló autóra lettünk figyelmesek. Bekopogtunk a szélvédőn és a kocsiban ülő családot megkértük, hogy ha lehet, vigyenek be Bajára. Beültünk hát a gyermekülésben hátraszegett fejjel durmoló pici mellé, majd 10 perc múlva szerencsésen kiszálltunk a bajai Tesco-nál. Maradék erőnkkel vánszorogtunk be a Tescóban lévő Don Pepe pizzériába, ahol lerogytunk Gáborral egy asztal mellé és a következő órában fel sem álltunk.

 

p1010050.jpg

40 km

Nem sokkal később Feri hívott, hogy nézzem meg, mikor jön Pörbölyről vonat, hogy tudják, mikor kell majd félreugraniuk a vonat elől. Azt meg is néztem neki, de a Bajáról Pörbölyre menő vonatokat elfelejtettük. Azt hiszem összesen négy vonat elől kellett végül félreugraniuk. Gyakorlatilag az életükkel játszottak. Az utolsó már a hídon érte őket, ahol csak egy betonlejtőre tudtak lecsúszni a vonat elől. Bruce Willis kutyafasza hozzájuk képest!

Végül másfél órával utánunk ők is lerogytak a Don Pepe asztalához. Addigra én már túl voltam a világ legrosszabb ízű, legvacakabb pizza szeletén, amit megérkezésük után Krisz is fontosnak tartott megkóstolni.

Soha, de soha ne vegyetek pizzát a bajai Don Pepében, ha jót akartok magatoknak!

Meet the walking dead!

Elindulásunkat és vánszorgásunkat a Német Kulturális Központ irányába vágatlanul be lehetett volna illeszteni a Walking Dead soron következő epizódjába. Gy. Gabi már aggódva hívott többször bennünket, hogy élünk-e, de a közben Bajára érkező M. Gabi is többször elénk akart jönni, segíteni. Végül az épületet megkerülve ő segített bemasíroznunk a szállásra. A portás bácsi egy másik univerzumból nézve bennünket, ragaszkodott az adataink azonnali megadásához, majd amikor rákérdezett, hogy miért mozgunk a szobák irányába és felszólított bennünket, hogy várjunk még, míg ő ellenőrzi az adatokat, Feri a Szekszárdon megismert tömör válasszal hozta közelebb reggeli élményeinket: NEM!

p1010055.jpg

A Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja másnap reggel

Majd bementünk a szobákba és az ágyra dőltünk. Ott várt Anett és M. Gabi bajai barátja is bennünket, de akkor már nem voltunk túl kommunikatív állapotban. Azt hiszem akkor és ott mindahányan nullára saccoltuk annak az esélyét, hogy másnap reggel fel tudunk kelni és el tudunk indulni.

De úriember nem csibész, így hát rácáfoltunk erre.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://anagykekseg.blog.hu/api/trackback/id/tr568545580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása