Új év, új tervek

A szilvesztert több barát is nálam töltötte: Zs. Laces a kedvesével, V. Gabi a feleségével és a kisfiával, M. Gabi. Ott ismét felmerült az ötlet, hogy csináljuk meg a Kékkört. M. Gabi nagyon röhögött; annyit mondott, hogy kb. egy nappal azelőtt merült fel benne és egy másik barátjában is a gondolat. A legjobb az volt, hogy Laces és a másik Gabi is ráharaptak az ötletre. Január elsején rákerestem a neten, megnéztem a térképeket, s utána feltöltöttem a fogadalmamat a Facebookra:

MEG FOGOM CSINÁLNI A KÉKKÖRT!

Onnantól nem volt visszaút. Az ötlet az volt, hogy az egyes etapokra vonatkozó adatokat, távolságok, szálláslehetőségek stb. mindig feltöltöm a Facebookra, aki akar, az jelentkezhet. Az említett három barátom: Zs. Laces, M. és V. Gabi nyomban jelezték, hogy jönnének, bár az utóbbi azt is hozzátette: csak bizonyos szakaszaira és nem végig, hiszen otthon van a kisbabájuk (na jó, most már szalad és kismotorozik a Csanád, de azért picike ő még). B. Feri barátom is gyorsan szólt, hogy jönne, de neki is családi gondok miatt csak bizonyos szakaszok fognak beleférni. Aki azonnal szólt még, az Gy. Gábor barátom volt Baranyából, akivel emlékezetes éveket töltöttünk az egyetemen és uszkve 15 éve nem láttam már és T. Krisztián barátom, akivel a legutoljára ismerkedtem meg a csapatból, régész kollégaként dolgozik Miskolcon.

Alakult hát az „alapcsapat”.

A bakancsődtől a magenta zokniig

Február közepén Zs. Lacessal szervezkedtünk, bújtuk a Magyar Természetjáró Szövetség honlapját [http://www.mtsz.org/], a túrablogokat; dumálgattunk a távokról, s a cuccokról, amit feltétlenül vennünk és vinnünk kell.

Ekkor dőlt, el, hogy először a Kékkör alföldi szakaszát csináljuk meg: Szekszárdtól a Zemplénig. Ennek praktikus okai voltak: ki akar a tikkadt szöcskenyájak között napi 30 km-t gyalogolni a júliusi-augusztusi pusztítóan meleg Alföldön? Tehát - ha lehet - ezen essünk át júniusig; másrészt nem árt némi állóképességet felszedni magunkra a "hegyi menetek" előtt. Az első lelkesedésemben felvetett háromnapos első etap útvonalát is ekkor szabtuk rövidebbre. Esztelen ötlet volt tőlem, hogy az első napra tervezett Szekszárd–Baja táv után (ez akkor kb. 40 km-nek tűnt), másnap egy 50 km-es Baja–Hajós táv is beleférhet. Gyorsan beláttam, hogy a második napi menetet le kell venni jóval rövidebbre, így maradt a 19 km-re saccolt Baja–Sükösd távolság.

A terv tehát a következő volt: Szegedről indulva elautózunk Hajósig, ott a harmadik napi szállás (a Hajósi Zarándokház) udvarában otthagyjuk az autót, majd felszállunk egy buszra, amivel Kalocsára, onnan pedig átszállással Szekszárdra megyünk. Ott megszállunk, majd reggel a pályaudvaron, az alföldi kék túra útvonalának kiindulópontján lepecsételjük a kis pecsétgyűjtő füzetet (ezzel a füzettel és a benne lévő pecsétekkel lehet igazolni a túra teljesítését a MTSZ-nél). Végigmegyünk Gemencen, majd este megérkezünk Bajára. Reggel Bajáról elgyalogolunk Sükösdre, ahonnan pedig elbuszozunk Hajósra, ott megszállunk és másnap vissza Szegedre autóval. Az inkriminált helyeken pedig borozunk vagy épp bajai halászlét eszünk.

Az előzetes terv megvolt, elkezdtük hát a cuccok beszerzését is. A legfontosabbnak a cipő megvásárlása tűnt. Több öreg bakancsom is volt, de már rég túl voltak fénykorukon  Egyik sem volt vízálló, s tudtam, ha Gemencre készülünk, a sárban, pocsolyákban nem lehet vízhatlan cipő nélkül moccanni sem. A szívem mélyén tudtam, hogy modern, könnyű cipőt kell választanom, persze a lelkesedés által fűtött amatőrizmust néha roppant nehéz levetkőzni, s így amikor a Hervisben egy gyönyörű, klasszikus formákat idéző barna bőr trekking cipőt találtam – kb. olyan fűzés-megoldással, amilyennel Brad Pitt Tibetet járta a Hét év Tibetben című filmben  – nem tudtam ellenállni.

Ő volt az!

Próbáltam én ilyen cipőt, meg olyat is, de végül mindig visszatértem a nagy klasszikushoz. Bár ne tettem volna! A következő kép napban persze elkezdtem volna „betörni” a cipőt, de rövid úton rájöttem, hogy mekkora öngólt lőttem: a cipő teljesen vízhatlan volt ugyan, de tökéletesen zárt is: a lábam – hiába volt február – egy-két óra alatt szinte elolvadt a mikroklímájában, járni is nehéz volt benne, mivel darabja volt egy kiló. Belegondoltam, hogy ha ebben kell elindulnom, a Szekszárd tábláig sem jutok, nemhogy a Zemplénig. Beállt hát a bakancsőd.

Arra persze vigyáztam, hogy egy karc se essen rajta, de azért némileg szorongva vittem vissza végül a Hervisbe, hogy vajon visszacserélik-e. Drága mulatság lett volna, ha mégsem. De szerencsére korrektek voltak, a cipőt visszavették, csupán az árát kellett levásárolnom. Persze akkor már tudtam, hogy egy Gore-tex membrános pillekönnyű cipő kell. (A Gore-tex szuper anyag, kiengedi az izzadságot a cipőből, de nem engedi be a vizet.). Csupán egyetlen probléma maradt hátra. A szóba jöhető cipők egyike még az igazán drága s rútul megcsalt bőr trekking szerelmemnél is jóval drágább volt, a másik ugyan olcsóbb volt, de rikító neon zöld színben pompázott.

Neon zöld

Egy évvel korábban vettem egy világoskék esőkabátot: gondoltam marha jól fogok kinézni a neon zöld cipővel és a kék esőkabáttal (akkor még azt nem is tudtam, hogy végül az ideális hátizsák, amit venni tudok, narancsszínű lesz), nem volt kétségem: egy vadonatúj, de rendkívül színes cuccokban pompázó ízléstelen bohócnak fogok látszani azok szemében, akik szembejönnek majd velem.

Világoskék

De a túra végül is nem divatbemutató és ízléstalálkozó, szóval az olcsóbb megoldás mellett döntöttem és megvettem a neon zöld cipőt. 42,5–43-as a lábam, végül egy 44-es cipőt vettem, sejtve, hogy 5-6 km után be fog mindig annyira dagadni a lábam, hogy vastag túra zoknival párosítva pont jó lesz a cipő. Apropó zokni: Laces és Feri barátom eldöntötték, hogy ők márpedig beruháznak egy jó túra zokniba is. A Decathlonban viszont nagyobb méretben csak szürke-rózsaszín (bocsánat: magenta)  párosításban lehetett ilyet kapni. Gondoltam alakul a mi kis vicces színes csapatunk, neon zöld, rózsaszín, világoskék, brrr… De mint kiderült, Feri szerint nagyon jól bevált: kompressziós, ezért csak úgy visszanyomta a kéretlenül megjelenő vízhólyagokat a talpán. Egyelőre én nem vettem ilyen spéci zoknit (egy pár amúgy 2500-3000 Ft-nál kezdődik), de lehet, hogy idővel beruházok én is ilyenbe. Hátha addigra lesz más színben is…

A színek kavalkádja csak növekedett a hátizsákok kiválasztásánál. Sosem volt túrahátizsákom, így tapasztalatom sem a dologban. Végül ugyancsak a Decathlonban (a Hervis nem volt hátizsák szempontjából túl jó) egy 40 literes mellett döntöttünk, amikor ott jártunk. Az ennél kisebbek viszonylag szűkösek voltak, hisz a ruha, fejlámpa, stb. mellett a kajának és a fényképezős cuccnak is el kellett férnie benne. Ez viszont már az a méret volt, amibe 5-6 napnyi cucc is beleférhet akár, hisz a körnek majd lesznek olyan szakaszai is, amelyet nem érdemes 2-3 napra megközelíteni (Szegedtől a Bakony vagy az Őrség igen messze van). A 40 liter ellenére viszont még mindig nem volt túlontúl nagy, az örök klasszikussal szólva: nem volt böszme. Ami utólag viszont nagyon is jól jött: nemcsak a deréknál, de a mellkasnál is volt rajta keresztpánt, ezért utólag nem lehetek elég hálás. A két keresztpánt sok terhet levesz a gerincre és a hátizmokra nehezedő nyomásból. Fontos volt az is, hogy a hátizsák Air conditional technológiás legyen: a hátulján lévő hálós és áttört részek ugyanis biztosítják a hát és a zsák közötti szellőzést, így jóval kevésbé izzad be a túrázó háta a zsák cipelése során.

Szóval a zsák remek. Két színben volt: szürke és narancs, Laces lecsapott a szürkére, én meg „ha már lúd, legyen kövér” alapon a narancs mellett döntöttem.

Narancs

Legalább nem szednek le a vadászok az erdőben, mert szürke vaddisznónak néznek esetleg. Mondjuk ha valaki papagájra vadászik Gemencen, akkor nagy szarban leszek...