Sosem volt igazán újévi fogadalmam, szerencsére nem kellett leszokjak a cigiről, de fogynom sem kellett sosem, de a fogadalmak ügyében 2015 decemberében egy kattintás után minden megváltozott.

A netes cikk, ami különösebben nem is volt friss, arról szólt, hogy októberben – miután egy csomó uniós pénzt ráköltöttek – átadták a felújított, átfestett, felturbózott stb. Alföldi Kéktúra útvonalát, s ezzel „igazán” körbejárhatóvá vált az ország. V. Gabi barátommal került szóba hetekkel korábban, hogy milyen jó is lenne megcsinálni az El Caminót, hiszen V. Marci barátunk is teljesítette pár évvel ezelőtt. Jó társaság, szép tájak, transzcendens „megtalálom magamat” élmény. Engem mégis az előbbi kettő, mint az utóbbi vonzott. Valahogy idegenkedtem attól a gondolattól, hogy attól „találnám meg magamat”, hogy péppé gyaloglom a lábam, de a barátaim társasága, új emberek megismerésének vágya, a „kaland” vonzott. Nem mellesleg minek is mennék az El Caminóra addig, amíg annyi zegét-zugát, ismeretlen kis titkos szegletét nem láttam még Magyarországnak?

Nagyon szerettem gyerekként a „Másfél millió lépés Magyarországon"-t meg a folytatását: az „…és még egy millió lépés"-t (a harmadik sorozat: a „Kerekek és lépések” valahogy nekem bénább volt már). Szerintem ezeket akkor tényleg egy ország nézte, 10-ből 9-en pedig tutira el akartak indulni, hogy körbejárják az országot.

Szóval az El Camino ráér még (meg persze nem ártana pénzt is gyűjteni rá), jöjjön hát a Kék!

Így született meg a Kék álom!