Reggel vendéglátó nénink tojásrántottával keltett minket, ami nagyjából félig volt sütve, félig volt nyers, gyaníthatóan a helyi ízlésnek megfelelően. Reggeli után Krisszel elgurultunk aznapi túránk végpontjára, Regécre, ahol a Csobogó vendéglő előtt állítottuk le az autómat, de fél óra múlva már ismét Makkoshotykán, a túra kiindulópontján voltunk. A hotykai pecsétlő a helyi kisbolt pénztára mellett volt a falra szerelve; a boltban frissen sült pogácsa csodálatos illata terjengett. Ugyan több szendvicsünk is volt aznapra, de nem álltuk meg, hogy ne kérjünk a pogácsából, de hoppon maradtunk, ugyanis mint kiderült, a pogácsák a „hivatalba” készültek az aznapi falunap alkalmából. Vendéglátónk még előtte való este valóban jelezte, hogy micsoda mázlink van, hiszen másnap, szombaton lesz a makkoshotykai falunap, olyan húzónevekkel, mint L. L. Junior és Bódi Margó, szóval jobb lesz, ha szedjük a lábunkat, hogy feltétlenül visszaérjünk a „koncertekre”. No, emiatt aztán mi sietni nem fogunk, de még egy felesleges lépést sem teszünk – gondoltuk mindannyian. Az elpogácsátlanodás viszont valóban szomorúvá tett bennünket, de ígéretet kaptunk, hogy másnap reggelre nekünk is sütnek majd.

Jó tempóban hagytuk el hát a falut. Nem sokkal később már az erdőben bandukoltunk, csodás túrázós időben. Sütött a nap, de nem volt se túl meleg, se túl hideg. 

Tartottunk kicsit tőle, hogy az elmúlt hetek esőzései miatt sok lesz a sár és/vagy a szúnyog. De saras részt szinte nem is láttunk, és a szúnyoghelyzet sem volt különösebben vészes. Sőt olyannyira nem volt víz az erdőben, hogy a nem sokkal később érintett Cifra-kút – ami körül pihenőt, szalonnázó helyet is kialakítottak –, konkrétan ki volt száradva.

Az első hosszabb megállónk az elhagyatott Eszkála vendégház mellett volt, itt nem csak pecsételtünk, de néhány szendvicset is elpusztítottunk.  Meglehetősen jó tempóban mentünk tovább, persze Ferivel (és Krisszel) az élen.

Már kora délutánba hajlott az idő, amikor az Istvánkúti-erdészházhoz értünk, ami roppant különös érzésekkel töltött el bennünket. A nyírfákkal borított vadvirágos rétecske közepén gerendából rótt házikó állt, a bejárat mellett nyírfából faragott lócával, mintha valahol Oroszország mélyén jártunk volna. Szinte egyszerre mondtuk ki mindannyian, hogy ugyanerre gondoltunk. A ház közelében kis tó nyújtózkodott, egészen békés hangulat áradt mindenből.

A mai nap szintkülönbségei nem voltak számottevőek. Volt néhány erősebb kaptató és lejtő, de különösképp egyik sem volt gyilkos. Feriék előresiettek egy darabon, mi Lacessal hármasban tettünk egy kis kitérőt az úgynevezett Pengő-kövekhez. Laces emlékezett, hogy Rockenbauerék is felmásztak a sziklára, amit kaviccsal pengettek meg anno. Laces hosszasan próbálta ugyanúgy, de a várt pengő hangot végül csak nem hallottuk meg.

Jó idő ide vagy oda, viszonylag kis szintkülönbség ide vagy oda, eléggé elfáradtunk mire a regéci Csobogó-vendéglőhöz értünk. A regéci várat viszont másnap reggelre tartogattuk. A kocsi ott várt bennünket, de azért még a padokon a többiek egy-egy sört, jómagam meg egy narancslét csak elfogyasztottunk. Mit mondjak: jól esett!

Mire a szállásra értünk, a vacsora is elkészült: nekünk töltött káposzta (elég érdekesen, paradicsomosan elkészítve), Anettnek rántott sajt, petrezselymes krumplival, de előtte még mindenkinek egy jó borsóleves. Végül is ízletes, finom vacsiban volt részünk. Még néhány további sör a teraszon is belefért, de nem kellett altatót dúdolni a fülünkbe.