Több mint négy hónap telt el azóta, hogy október végén pontot tettünk az Alföldi Kéktúra végére Sátoraljaújhelyen. Fészkelődik a tavasz, s mi is lassan fészkelődünk vele. Múlt hét szerdán rég nem látott helyre látogattunk: a Tábor utcába vitt az utunk, a Magyar Természetjáró Szövetség szegedi tagszervezetéhez, a már jól ismert régi, rozoga bérház földszintjére. Új füzetek kellettek, hiszen lassan elkezdjük a Kék klasszikus szakaszát. A szoba konvektor szagú volt ismét és a nénik-bácsik sem változtak szemernyit sem, de a füzetek gyorsan meglettek, s mi már ott sem voltunk. Kicsit fura volt belegondolni, hogy legközelebb kb. 4-5 év múlva térünk ide vissza, ha majd a Kékkör utolsó, dél-dunántúli szakaszára vesszük majd meg az utolsó füzeteket. Hacsak addig be nem gyűjtjük a megtett kilométerekért járó kitűzőket és igazolásokat. De ezzel azért van még némi munka. Mert bár hivatalosan befejeztük az Alföldi Kéktúrát, ilyen-olyan hiányossága mindenkinek van még, így a túra teljesítését igazoló kitűzőt sem vehettük még át (igazából: vehettük még meg, mert miután gondosan ellenőrzik a füzeteinket, s visszaigazolják, hogy nem kamuztunk, akkor nem átadják a kitűzőt, hanem kemény magyar forintokért majd mi vehetjük azt meg).

Az egyetlen, aki valóban teljes hosszában legyalogolta az alföldi szakaszt, az Feri. Aki viszont anno, amikor három évvel ezelőtt megkezdtük kalandunkat, még nem vett füzetet, így az első szakasz, a Szekszárd–Baja pecsétjei neki hiányoznak még (ez persze a füzete odajuttatásával a legkönnyebben orvosolható hiányosságaink egyike). Nekem ugyan megvan az összes pecsétem a füzetemben, ellenben három éve, az első szakasz legvégén, 40 kilométer gyaloglást követően V. Gabival mi Pörbölynél beültünk egy autóba, s így a Pörböly–Baja 6 kilométeres távot nekem még teljesítenem kell (ezen már nem volt pecsételő, ezért lehet tehát meg nekem az összes pecsét). Vicces, de ezért a hat kilométerért nekem még vissza kell mennem oda. De Lacessel és Anettel fogom ezt megtenni, mivel nekik nem csupán az a hat kilométer hiányzik, hanem Lacesnak a Szekszárd–Pörböly táv, Anettnek meg a teljes Szekszárd–Pörböly–Baja táv (Laces anno lebetegedett, Anett meg csak a Baja utáni szakaszra tudott három éve eljönni). Ezen felül egy napnyi túra hiánya van még Anettnek Kunfehértó és a Petróczi-iskola között, Lacesnak meg pecsétei hiányoznak zömmel Békés megyéből (miután két éve Mezőtúron elveszett a füzete), a szakaszokat persze végiggyalogolta, így csak a pecséteket kell majd begyűjtenie ott lakó ismerősök és egy pici autózás révén. Szóval nagyjából így állunk. Tavasszal a hiányzó dolgokat mindenképp szeretnénk összeszedegetni. De ez persze nem akadályoz meg bennünket abban, hogy új horizontok felé emeljük tekintetünket.

Ferinek és Gy. Gabinak köszönhetően ugyanis összeállt a Klasszikus Kék első 45 kilométeres szakaszának részletes terve, a szállások is megvannak, így hát lassan nekiindulunk. Az Alföldi szakaszhoz fura mód közvetlenül nem kapcsolódik ez, hiszen míg az előbbi Sátoraljaújhelyen ér véget, az utóbbi Hollóházánál kezdődik, s csak 45 kilométert követően közelíti meg Sátoraljaújhelyet, noha oda már be sem tér, ugyanis pár kilométerre a várostól nyugat felé kanyarodik el. A Kék tehát valójában nem egy zárt kör, ami teljességgel érthetetlen. Mint ahogy az is, hogy bár az Alföldi Kék Szekszárdtól indul, s Sátoraljaújhelyig ér, a Klasszikus Kék a Nyugat-Dunántúlról, az Írottkőtől veszi kezdetét, s Északkeleten, Hollóházánál ér véget. De bezzeg a dél-dunántúli szakasz ugyancsak az Írottkőtől indul el, s tart Szekszárdig. Szóval teljesen érthetetlen módon összevissza vannak kijelölve az irányok, nem logikusan és következetesen az óramutató járásával ellentétesen, avagy azzal megegyező irányban. Számos alkalom lett volna ezen változtatni, azonban ezt mindmáig nem tették meg.  Még azután sem, hogy a híres sorozat, a Másfélmillió lépés Magyarországon stábja is lényegében fordítva, tehát Hollóházától az Írottkőig tette meg az utat. Így mi is fordítva (de valójában a lehető leglogikusabban) ülve a lovon, Hollóházán indítjuk a túrát, de emiatt a pecsételő füzeteket hátulról kezdjük meg majd pecsétekkel feltölteni és mindig előre és előre fogjuk lapozgatni. No, ez Magyarország.

Egy dolog azonban már most látszódik: új időszámítás kezdődik. Az alföldi kukoricatáblákat odahagyva a hegyek vonzereje vitathatatlanul hatott, s az alapcsapatunk egészen új szereplőkkel bővült, így – ha minden jól megy – márciusban már kilencen kezdjük el a Nagy Kékség negyedik évét. Izgalmas lesz; tűkön ülve várjuk már!