A Nagy Kékség

Kalandok az országos Kékkörön

Pecsételünk? Pecsételünk!

2016. november 28. 10:08 - Szabi 28

2016. július 9.

A foci EB döntője előtti nap alkalmasnak tűnt egy újabb Szeged környéki etap lebonyolítására. Ezzel egyúttal folytattuk a Szeged környéki egynapos túraetapok júniusban megkezdett sorát is. Persze tudtuk, hogy Krisznek és Gy. Gabinak az egynapos túrák sajnos nem igazán ideálisak, hiszen ezekért az egy-egy napokért nekik nem érdemes leutazniuk Miskolcról, illetve a Drávaszögből több száz kilométert, de most a szegedi csapat egyik tagjának sem igazán fért volna bele egy két- vagy háromnapos menet. De persze azt is tudtuk, hogy bőven lesz majd olyan szakasza is a Kéknek, amikor az ő közelükben (azaz Borsodban vagy Baranyában) járunk majd, s akkor majd ők lesznek hasonló előnyben velünk szemben.

Ma a fergetegesnek ígérkező Ruzsa ‒ Zákányszék ‒ Bordány ‒ Zsombó ‒ Szatymaz ‒ Sándorfalva útvonal került terítékre. Reggel négyesben (Anett, Laces, Feri és jómagam) szálltunk fel a ruzsai buszra, hogy „letudjuk” e nem túl izgalmasnak ígérkező etapot. Sajnos nem csalódtunk pozitív irányban. Ha az alföldi Kéktúrát emlegetem másoknak, mindig elmondom, hogy milyen meglepő, hogy az elmúlt több száz kilométeren mennyire sok erdővel, változatos tájakkal, s hány különleges aprósággal találkoztunk. A Ruzsa és Sándorfalva közötti szakasz viszont maradéktalanul megerősítette az alföldi szakasszal kapcsolatos általános sztereotípiákat: erdőt jóformán nem érintettünk, gyakorlatilag szántóföldek és dögunalmas alföldi falvak között vezetett végig az út. Ha el akarnám venni valaki kedvét a túrától, biztosan erre a szakaszra vinném ki először.

Ezt feltehetően a túraútvonal kijelölői is érzékelhették, mivel jól láthatóan kompenzálni szerették volna az ide tévedő szerencsétlen túrázókat. Túl sok eszközük nem lévén erre, végül úgy dönthettek, hogy az érintett települések mindegyikén elhelyeznek egy-egy pecsételőt, s ez a sűrűség így párját ritkítja az eddig megtett szakaszokkal összehasonlítva.

Talán itt az idő, hogy írjak az érzésről, amikor az ember belenyomja az aktuális pecsétet a kis füzetébe. Azt azért persze nem állítom, hogy az érzés hasonlóan kéjes, mint amikor a Szigorúan ellenőrzött vonatokban Tapicska forgalmista Zdenkának, a távírász lánynak az ugyancsak formás fenekére nyomkodja a pecsétek sorát, de  talán nem olyan sokkal marad el tőle.

vonat17.jpg

A megtett út, az erőfeszítés jól eső jutalma manifesztálódik ebben a mozdulatban, keveredve a fokozott kíváncsisággal, hogy vajon mit is ábrázol az aktuális pecsét. Hiszen a Kéktúra „modernizálása” során az összes régi pecsétet lecserélték és egyedi, az adott pecsételőhelyre jellemző ábrával ellátott darabokat helyeztek ki, amelyeken hol a helyi templom vagy épp ágaskodó lovak, hol pedig Ruzsa Sándor marcona portréja hivatott jelképezni az adott települést vagy pecsételő helyet.

pecsetek_2.jpg

Az ember csalódott, ha az etap végén nincs pecsételőhely, s furcsa zavart érez, ha épp az etap elején kell pecsételnie, hiszen aznap még nem ment semmit, „nem érdemelte ki a kis jutalmát”. Szuper érzés látni a gyarapodó pecsétek sorát, s a túrázó egyik nagy félelme, hogy valahol egyszer elhagyja a pecsételő füzetét. Ez nagy érték, de csak annak, aki maga pecsételhette tele. Igazolni persze a túra megtételét a pecsételőhelyekről készített fotókkal is lehet (le is fotózom gondosan mindegyiket), de ez azért nem ugyanaz, ezt gondolom mondanom sem kell…

szatymaz_pecsetelo.jpg

Ma tehát végül összesen öt pecsétet nyomhattunk egyetlen nap alatt a kis füzetünkbe: Zákányszéken, Bordányban, Zsombón, Szatymazon és Sándorfalván is elővehettem hát a tintapárnát.

pecsetek_1.jpg

Nem hiszem, hogy lesz még a Kékkörön olyan szakasz, ahol ilyen sűrűn lennének a pecsételőhelyek.

Késő délután aznapi végcélunkhoz, Sándorfalvához közeledve a messzeségben Szeged magas tornyai (a Dóm és a TV torony) sziluettjei tűntek fel. Ekkor döbbentem rá, hogy a Kék itt halad el legközelebb Szegedhez. Míg ideáig folyamatosan csak közeledtünk a városunkhoz, addig innentől kezdve fokozatosan, de biztosan távolodunk majd tőle, s csak körülbelül kétezer hosszú kilométer megtétele után, a dél-dunántúli szakasz megkezdésekor fogunk ismét visszafordulni Szeged irányába és újból közeledni majd feléje. Fura érzés volt ebbe belegondolnom.

Végül ezzel a különös érzéssel szálltam fel a csöpörgő esőben a meglepően hipermodern sándorfalvi buszpályaudvaron a beálló szegedi járatra.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://anagykekseg.blog.hu/api/trackback/id/tr18545596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása