A Nagy Kékség

Kalandok az országos Kékkörön

Almafák között

2018. október 06. 20:41 - Szabi 28

2018. szeptember 29.

Reggel vártuk ugyan Nyírbátorban Krisz odaérkezését, de egy idő után már indulnunk kellett, ha időben be akartuk fejezni az aznapra rendelt 32‒33 kilométert. Gáborral előbb a többieket vittük ki Istvántanyára, majd az én autómat Vajára; a kastélytól egy kőhajításra parkoltam le. Végül fél tíz volt már, mire együtt elindulhattunk az istvántanyai kocsma bejáratától. Az ég borús volt és piszok erős szél fújt, s csak reméltük, hogy rosszabbra nem fordul aznap az időjárás.

1_kep_6.jpg

De szerencsénk volt, mert bár a szél még este is keményen fel-feltámadt, de esni végül nem esett, sőt délutánra már az erős széllökések fel is szaggatták felhőket, s a Nap is kikukucskált. A szakasz azonban nem volt különösebben izgalmas, erdőt csak foltokban láttunk, de sok felől mosolyogtak ránk a piros almák. A gyümölcstől roskadozó fák, s az almával megrakott utánfutós traktorok látványa végül teljesen összeforrott ezzel a két nappal.

2_kep_14.jpg

Erős tempót mentünk, de délidő már elmúlt, amikor a nyírbátori múzeum bejáratához értünk, ahol végül Krisz is a társasághoz csatlakozott.

3_kep_12.jpg

Némi múzeumlátogatást követően módunk nyílt a katolikus templom megtekintésére is (a híresebb nyírbátori református templomot másnapra tartogattuk). Különösképp a kora újkori faragott fa oltárok voltak különlegesek, kifejezetten ijesztő, horrorfilmbe illő puttókkal, ördögvillát mutató római katonával vagy épp magával Belzebubbal, akit a művész nem röstellett nőként ábrázolni.

4_kep_12.jpg

5_kep_11.jpg

6_kep_11.jpg

Már szikrázó kék égbolt alatt futottunk bele egy vadonatúj, hatalmas üzemépület kerítésébe a város szélén. A Kék a térképek alapján pont az épületen keresztül húzódott egykor, a derzsi út ugyanis innen indult. De semmi gond: az utat egyszerűen megszüntették egy gyár ideköltöztetésével, mi meg nyomorult túrázók kerülhettünk egy hatalmasat a kerítés mentén.

7_kep_9.jpg

Mire a következő településre, Nyírderzsbe beértünk, Gábor jelezte, hogy ő bizony elfáradt (a felesége, Ibolya piszok jól bírta a menetet egyébként, teljes tisztelet neki!) innen ők visszamennek valami járművel Nyírbátorba. Nyírderzs egy tök kis falu, busz aznap már nem ment, így mi csak erősen csóváltuk a fejünket, hogy stoppolni próbálnának. Elköszöntünk, de mintegy 25 métert haladhattunk tovább, amikor az első arra jövő autó megállt Gáboréknak és pár másodperccel később már csak a hűlt helyükről szedegettük össze a leesett állunkat. Tekintve, hogy nem voltunk messze Máriapócstól, ez az esemény a híres nyírderzsi csodaként fog idővel bevonulni a kálendáriumokba.

De volt még valami Nyírdezsen, ami párját ritkította. A pecsételő a helyi kocsmában volt, szokott módon a pult mellett. De volt egy szokatlan valami is az épületben: egy pléddel letakart kis sezlony. Szóval, ha valaki Derzsben elfáradt a masszív ivásban, az egy picit ott helyben, a kocsmában le is dőlhet. Ernest (Hemingway) mit nem adott volna egy ilyen lehetőségért?!

9_kep_2.jpg

Sajnos hosszasan aszfaltúton vezetett tovább az út, ami mindig alaposan meggyötri a lábunkat, így most sem volt ez másként. Ezért különösebben kántorjánosi elérésének sem tudtunk örülni, hacsak azért nem, mert tudtuk, hogy a következő falu már Vaja lesz, aznapi utunk célpontja.

Vaja előtt még átmentünk az M3-as autópálya fölött, ahol a következő etapok kapcsán még gyakorta meg fogunk fordulni a jövőben.

8_kep_7.jpg

De végül elértük a vajai víztározót, ahol horgásztanyák és üdülők sora mögött slattyogtunk el. A lemenő szeptemberi nap mézszínbe burkolt minden élőt, így kellemes érzésekkel telve értük el Vaját.

10_kep_2.jpg

11_kep_2.jpg

A pecsételő elvben az egyik kis helyi vegyesboltban volt, de amikor odaértünk, egy tök kihalt, lepukkant épületet láttunk csupán. Szerencsénkre két helyi „erő” látta a tétovázásunkat és odakiabáltak, hogy a bolt átköltözött a szomszédba, egy frissen vakolt Kádár-kockába. Ha nem szólnak, sosem gondoltunk volna, hogy az említett épület üzlet lenne. Az egyik boltos hölgy kedvesen szaladt, hogy kinyissa nekünk a régi épületet, mert mint kiderült, minden átköltözött már, csak az a fránya pecsételő maradt még a régi, romos épületben. Nem bántuk végül, amikor végre becsüccsenhettünk az autóba.           

Kriszt Nyírbátorban az autójánál tettem ki, majd ő vitte el Gábort a szállásról (ahol már egy ideje pihiztek Ibolyával) az istvántanyai kiindulóponton lévő autójáért. Egy óra múlva már igen jó borjúpörköltöket és -paprikásokat fogyasztottunk együtt az egyik étteremben, amit még a szálláson némi alkohol tartalmú italokkal öblítettünk le.

Jó kis nap volt ez!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://anagykekseg.blog.hu/api/trackback/id/tr9314285911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.