A Nagy Kékség

Kalandok az országos Kékkörön

Első lépések a Nyírségben

2018. július 09. 07:27 - Szabi 28

2018. július 1.

Mivel a tegnapi rohanásban elmaradt, hogy felkapaszkodjunk a Hármas-hegyi-kilátóra, abban maradtunk, hogy reggel Krisz, aki egy bérelt ásatásos terepjáróval volt, felviszi a többieket a kilátóig, mi megvárjuk Gy. Gabival a két másik autóval a Halápi csárdánál, majd a három autóval elmegyünk aznapi túránk végpontjára, Nyírlugos-Szabadságtelepre. Végül két autót hagytunk ott és Krisz Toyotájával mentünk vissza a kilátóig. Az út meglehetősen hosszúnak tűnt autóból szemlélve is, így gyanítottam, hogy az eredetileg tervezett 28 kilométert ma is jócskán meg fogjuk haladni. Visszaérve a kilátóba, mi is felszaladtunk, körbenéztünk, majd a teljes csapattal Krisz a homokos földúton (mert, hogy csak ilyen visz fel a Hármashegyaljai pihenőközpontig) felkapaszkodott tegnapi úti célunkhoz, a kisvasút végállomásához. Lacessal mi kettőnknek már csak a pickup fedett platóján volt hely, így röhögve pattogtunk hátul a buckákon.

12_kep_3.jpg

A szakasz eleje ugyancsak erdőben haladt végig. Egy ponton azonban „elfogyott” a jelzés, bizonytalanul egy körbekerített marhalegelő mellett haladva lépkedtünk előre, mígnem egy zárt tanyasor egyik tanyájának udvarán nem találtuk magunkat, két láncra vert kutya között.

img_20180701_104447.jpg

Utunkat a tanya fakerítése zárta el, de hogy jó helyen járunk, azt az jelezte, hogy a tanya udvarán, abból az irányból, amelyről jöttünk, egy fára jól láthatóan fel volt festve a kék jelzés. Az udvaron egy bicikli állt, az épület ajtaja tárva-nyitva, de kiabálásunkra senki sem jött elő. A két kutya között eloldalogva (akik szerencsére nem voltak vérmesek, mint a túránk során látott kutyák többsége) levettük a láncot a fakapuról és kijutottunk a zárt tanyasor előtt húzódó földútra. Sok mindent tapasztaltunk a túrázásaink során, de hogy az országos Kékkört egy kutyákkal teli tanyasi udvaron keresztül vezessék át, erre álmunkban sem mertünk volna gondolni. A szürrealitást csak növelte, hogy a tanyasor elülső oldalán, a földúton semmi sem jelezte, hogy be kellene menni az említett tanya udvarára, a kutyák közé (a fára festett jelzés csak a másik irányból látszódott ugyanis). Ha észak‒déli irányban kezdtünk volna el a túrát, dunsztom sincs, miképp vergődtünk volna itt át. Sokadszorra tapasztaltuk meg, hogy az ésszerűség helyenként messze elkerülte a túrát kijelölők gondolkodását.

15_kep_2.jpg

Kicsivel később Buzitapuszta érintését követően (ahol Kéktúrás vendégház is működik, s noha mi nem ott szálltunk meg, de túránk során ez volt az első ilyen „képződmény”) begyalogoltunk Nyíracsádra. 

14_kep_2.jpg

16_kep_2.jpg

Már a kocsiból láttam, hogy egy csodás nyírségi fa haranglábas, gótikus templom köré szerveződött a település, amit odaérkezésünkkor gyorsan körbe is fotóztunk. De a nyíracsádi pecsételő helyéről se a Viking kocsma, sem pedig a helyi cukrászda alkalmazottai nem tudtak. Ez azonban nem vetett vissza bennünket némi fagyi, meg üdítők elfogyasztása tekintetében.

17_kep_2.jpg

18_kep_2.jpg

19_kep_2.jpg

Míg pihiztünk, Laces és Feri utánajártak a pecsételő kérdésnek. Kiderült, hogy a művelődési ház irodájában van a pecsételő bezárva, ami hét közben reggel 8.00-tól délután 5-ig van nyitva. Teljesen életszerű persze, hogy a túrázók minden körülmények között hét közben 8 és 17 óra között érnek csak a településre. Kiderült az is, hogy ilyenkor azért a szomszédos palackozott italok boltjába át szokták tenni a pecsételőt, ami egyébként hétvégén is este 7-ig nyitva van, de tegnap ezt valami miatt elfelejtették (nem lehetne esetleg állandóra áttenni oda??). Egy szó mint száz, ma pecsételés nem lesz, holnap (hétfőn) erre fele jövet meg kell állnunk begyűjteni a nyíracsádi pecsétet.

A faluból az aszfaltúton kellett kimennünk, majd a Gánás-hegynek nevezett határrész felé kellett fordulni. A Kék azonban hamarosan ismét egy kerítésbe ütközött, szemben velünk tarvágáson átesett, majd frissen telepített, körbekerített csemetekert volt. A kék jelzéssel ellátott fákat kivágták, a területet körbekerítették, délkelet felé pedig akkora susnyás volt, hogy arra nem kerülhettünk, így végül visszakecmeregtünk az útra. Ez ma már a harmadik olyan dolog volt, ami rajtunk kívül álló okokból nem várt nehézségekkel sújtotta az e vidéken járó szegény kéktúrázót. Az aszfaltúton értük el végül Szabolcs-Szatmár-Bereg határát és ezzel túránk során átléptük a hetedik megyehatárt is!

img_20180701_160610.jpg

Az aznapi túra legvégére ‒ amikor egy óriási napraforgó tábla mellett haladtunk el ‒ piszkosul kisütött a nap, így a naptól megtűzve igen fáradtan bandukoltunk be Szabadság-telepre, az autókhoz. A GPS és a lépésszámláló 30 kilométer feletti értéket mutatott, így a tegnapi plusz hármas után, ma újabb két kilométerrel gyalogoltunk többet az eredetileg jelzett értékeknél.

Visszafele jövet Gábor felvitte a társaság egyik felét Krisz autójáig, én a csapat másik felével egyenesen a debreceni szállásra hajtottam. A hosszas, kajákról szóló délutáni eszmecsere után a többség némi pacalra vágyott, ezért tusolás után a debreceni Régi Posta Vendéglőben kötöttünk ki. Sajnos, akik a pacalra tettek, nem jártak jól, mi, akik mást választottunk, viszont annál jobban. No, több is veszett Mohácsnál, holnap megyünk tovább!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://anagykekseg.blog.hu/api/trackback/id/tr214101591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.