A Nagy Kékség

Kalandok az országos Kékkörön

Az idei év utolsó túrája, az idei év utolsó szívása?

2017. november 30. 09:57 - Szabi 28

2017. november 25.

Az októberi túránk végén a Szegedig tartó négyórás buszozás egyértelművé tette, hogy ami a tömegközlekedéssel történő utazgatásainkat illeti, a túrák kiinduló és záró pontjaira, lényegében elmentünk a falig. Olyan messze kerültünk már Szegedtől, hogy egyértelművé vált, hogy innentől kezdve már ismét csak autóval érdemes megtenni a következő etapok elejéig terjedő távolságot, s a végponttól hazáig tartót. Egy kimerítő túrát követően senkinek sincs már ereje további 4,5-5 órát buszozgatni még haza. (Ezzel megint egyértelművé vált az az alapelv, hogy „ha nincs autód, bele se vágj a Kékbe”, ezt a nap végi események is fényesen igazolták, de erről egy kicsit később.)

Autó ide vagy oda, 5-kor keltünk ezen az éjjeli sötétbe burkolózó, csípős novemberi hajnalon. Zombiként készülődtünk, majd pár perc múlva már Laces és Feri is az autóban ült. Nem csak a vaksötét zavart engem, de a tejfehér köd is, ami ráülepedett a városra. Mondanom sem kell, hogy elhagyva Szegedet jóformán egy zacskónyi tejben vezettem tovább az autót. Iszonyú lassan jött fel a nap, de a köd velünk maradt, egészen Berettyóújfaluig. Az eredeti terv az volt, hogy az ott foglalt szállásnál hagyjuk az autót, majd busszal visszazötyögünk előző etapunk végpontjára, Furtára, s onnan mintegy 28 kilométert végiggyalogolva (egyébként Berettyóújfalun is ismét keresztülhaladva) jutunk el aznapi túránk végpontjára, Gáborjánba, ahol az utolsó visszafelé, Berettyóújfaluba tartó busszal, a 16.47-essel visszajutunk a városba. A helyzet azonban annyiban módosult, hogy Gy. Gabi barátunk ‒ aki Berettyóújfaluban csatlakozott volna hozzánk ‒ azt a döntést hozta ‒ tegyük hozzá igen bölcsen ‒, hogy ugyan eljön Berettyóújfaluba, de hozza a feleségét és a kislányát is, akikkel nem csatlakozik hozzánk, hanem szombaton kicsit kiáztatja magát a közeli Hajdúszoboszlón, vasárnap pedig megnézi az ugyancsak nem túl távoli Debrecent. A fenti családi tervek miatt Gáborék már a szálláson voltak, amikor odaértünk, s volt olyan jó fej, hogy kivitt bennünket az autójával Furtára, így nem kellett már korán reggel buszra szállnunk.

1_kep_11.jpg

Mire Furtára értünk, a köd végleg felszállt, sőt a nap is kisütött, szóval egészen jó hangulatban indultunk neki az útnak. Ugyan Zsákáig, majd utána volt némi aszfaltos szakasz is, de idővel szerencsére felkanyarodtunk a Berettyó töltésére, amelyen az aznapi út jelentős részét megtettük.

2_kep_10.jpg

A túra nem volt különösebben izgalmas (a töltés mellett már minden fa ledobta a leveleit, a táj egyhangú, barna kabátot vett fel), de a kissé szeles, ugyanakkor napos időben jó tempóban haladtunk. Két helyen álltunk meg csupán. Az egyik település Bakonszeg volt, ahol a falu legszélén lévő réges-régi kis parasztházban lakott évtizedekig a magyar felvilágosodás kiemelkedő alakja, Bessenyei György, aki Mária Terézia testőrgárdájában ismerkedett meg az újító francia eszmékkel.

4_kep_9.jpg

Azt, hogy a fényes bécsi udvar után miképp viselte el a komfort nélküli döngölt padlójú zsuppfedeles parasztházacska nyújtotta lehetőségeket, el sem tudtam képzelni, de legalább a rezsidémonnal neki nem kellett harcolnia.

5_kep_9.jpg

Fél egy körül értük el Berettyóújfalut, de csak a város szélén húztunk el, ahol a Berettyó töltése mellett kiránduló pad-asztal kombót találtunk, szóval rég nem látott kényelemben fogyaszthattuk el az ebédünket.

6_kep_8.jpg

Tovább haladva az árnyékaink már délután háromkor 15-20 méteresre nyúltak a töltésen, csendben bandukoltunk.

7_kep_7.jpg

Az év vége közeledtével jól esett kiszellőztetni a kobakunkat, végiggondolni az elmúlt hetek történéseit és időnként csak úgy bámulni ki a fejünkből.

3_kep_8.jpg

Három óra múlt, amikor megérkeztünk Gáborjánba. Aznap csak Bakonszegen és Berettyóújfalu határában tudtunk pecsételni, így pecsételős dolgunk ott nem akadt, de volt még időnk a busz indulásáig, ezért előbb a helyi ‒ meglepően jól felszerelt ‒ kis közértben vásároltunk ezt-azt, utána meg beültünk a közeli kocsmába. Előtte persze megkerestük a buszmegállót a falu közepén, ahol megdöbbenve láttuk, hogy a 16.47-es busz nincs jelezve. Egy helybeli asszony viszont szólt nekünk, hogy kintebb van még egy buszmegálló, talán ott megáll a busz, amit keresünk, de neki nem volt fogalma arról, hogy a járat megy-e szombaton. Némi gyaloglás után valóban találtunk még egy buszmegállót, ahol ki volt írva a busz, de az gyanús volt kissé, hogy a falu felé vezető irányban feküdt a megálló, nem pedig kifelé, Berettyóújfalu felé. Még egy csekk a mobil neten, hogy valóban jön-e itt a busz (a válasz igen volt), majd jöhetett a jól megérdemelt sör a kocsmában.

Nem bíztunk semmit a véletlenre ezért már 20 perccel a jelzett indulás előtt a buszmegállóban álltunk, s onnan néztük a falu melletti, kissé odébb elvezetett aszfaltút forgalmát. Amelyen nem sokkal később egy buszt is láttunk elsuhanni, de a mi buszunk csak nem akart jönni. Közel 40 perccel később egyértelművé vált, hogy mi már Gáborjánból aznap biztosan nem fogunk tömegközlekedéssel bejutni Berettyóújfaluba. Visszatérve a kocsmába kiderült, hogy van még egy harmadik buszmegálló is a falun kívül, azon a bizonyos falu mellett elhúzó műúton, s valójában az elsuhanó busz volt az, amire nekünk fel kellett volna szállnunk. Tehát nemcsak az internet, de a buszmegállóba kiragasztott volános menetrend is hibás, rossz volt. A pultos hölgy legyintve mondta nekünk később, hogy a kiragasztott papírok teljességgel megbízhatatlanok, a buszok úgy járnak, ahogy a helyi sofőrök jónak látják. Egyetlen hatalmas szerencsénk volt ebben a baromi nagy szívásban, hogy Gábor és az ő autója végső reménysugarat jelentett nekünk. Egy gyors hívásra kiderült, hogy már visszaértek Hajdúszoboszlóról a szállásra és nem sokkal később már be is pattant az autóba, hogy kimenekítsen bennünket Gárborjánból. (Bár a kocsma egyik törzsvendége is jó fej volt, felajánlotta, hogy fél 8 körül a fia bemegy Berettyóújfaluba és akkor ő is be tudna vinni bennünket. De nem kívántunk újabb két órát eltölteni e kies helyen.) Fél óra múlva már a szálláson voltunk; egy órával később pedig már a Maurizio nevű berettyóújfalui pizzériában kanalaztuk az isteni tárkonyos ragulevest. Minden jó, ha vége jó ‒ gondoltuk ‒ de akkor még a vasárnap hátra volt… 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://anagykekseg.blog.hu/api/trackback/id/tr3313405727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.