A Nagy Kékség

Kalandok az országos Kékkörön

Amit senki sem irigyelt volna

2017. szeptember 14. 11:09 - Szabi 28

2017. szeptember 3.

Az időjárást reggelre mintha kicserélték volna. Az előző napi 33 fok és a felégett tarkónk esti kenegetése után a reggeli ború és a közel 20 fokkal hidegebb idő eléggé szívbemarkoló volt. Szállásadónk nemcsak az előző este ajándékul lehozott dinnyeszeletekkel kedveskedett nekünk, de volt olyan jó fej, hogy a Kék vonalától messze eső vésztői vasútállomásra is kiszaladt velünk kocsival, hogy ne kelljen indokolatlanul oda-vissza végigcaplassunk a településen, de mégis be tudjuk ütni kis füzetünkbe a helyi pecsétet. Segítsége révén legalább egy órát nyertünk. Ennek a későbbiek folyamán volt is jelentősége. Némi vásárlás után jó tempóban indultunk tova e vendégszerető helyről. Vésztő határában még egy páva is átfutott előttünk az úton, szóval a nap érdekesnek ígérkezett.

5_kep_6.jpg

A felhők lába már nagyon lógott, de végül gond nélkül elértük a következő települést, Okányt, ahol a helyi kocsmába betérve tudtuk lepecsételni a füzeteket. Olyan büdös és koszos volt a hely, hogy nem sokáig lehetett volna ott marasztalni bennünket. A Kéktúrás Kocsmakataszter elkészítésének az ötlete ismét felsejlett bennünk.

6_kep_6.jpg

Az út a Holt-Sebes-Körös néhol egészen elvadult partja mentén vezetett végig, ahol egy helyütt két 70 körüli néni horgászott, tőlük mintegy száz méterre, de már a másik parton két bácsi tette ugyanezt. Töprengtünk, hogy vajon párok vagy riválisok lehetnek-e.

 7_kep_4.jpg

Nem sokkal később egy egészen formás tölgyes szélére értünk, amely kifejezetten üdítő látvány volt a sok korábbi pusztaság után, de ezzel együtt előbb komótosan, majd egyre erősebben esni kezdett az eső. Ez nem a múltkori etap hirtelen nyári vihara volt, hanem az ősz unásig jól ismert stabil, áztató esője. Egy ponton megint eltűntek a kék jelzések, s ezért egy felesleges kanyart ismét tennünk kellett, ami szintén nem növelte az örömfaktorunkat.

Ahogy ott ‒ esőkabát ide vagy oda ‒ egyre jobban péppé ázva, mind nagyobb sárgölöncökkel a cipőnkön a fogakat összeszorítva küzdöttük előre magunkat a szürke vasárnap délutánban, eszembe jutott, hogy azok a barátok, ismerősök, akik meg-megjegyzik, hogy milyen irigyek is ránk a Kék miatt, most aztán biztos nem cserélnének velünk. Hát szó mi szó, én sem cseréltem volna magunkkal. Valamivel jobb egy őszi esős vasárnap délután egy jó könyvvel heverészni vagy megnézni egy filmet. Mire bevánszorogtunk Zsadányba, minden ruhadarabomból (esőkabát ide vagy oda) és minden porcikámból csöpögött a hideg esővíz. A kocsmában ‒ ahova végül behúzódtunk – megdöbbenve tapasztaltam, hogy az erre az esetre két nap óta magammal cipelt száraz ruháim is egy-két kivételtől eltekintve csuromvizesek lettek, miután teljesen átázott a hátizsákom, szóval még egy kis vidám szárítás is várt rám az egyik mosdó kézszárítójánál, hogy legalább ne egy másik vizes holmira vegyem át a szétázott gönceimet. Azért ez többé-kevésbé sikerült és a megvásárolt sör is jobb kedvre derített hamarosan. 10 perc múlva pedig már Gyuri bácsi, anyám élettársa is lefékezett a kocsma előtt, hiszen meg volt vele beszélve, hogy ő visz bennünket vissza majd Zsadányból Békéscsabára. Csak hálásak lehettünk az öreg pecás segítségének. Annak meg még jobban, hogy kérésünkre még a csabai Pajta Streetfoodnál is megállt, ahol egy jól fejlett kolbászhúsos, pirított pörcös, brindza juhtúrós, sült paprikás kolbburgert is betoltunk.

20727752_1404841139584729_920729028_oolbburger.jpg

A szegedi buszra már eléggé kiegyensúlyozottan szálltunk végül fel.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://anagykekseg.blog.hu/api/trackback/id/tr1012828092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.