A Nagy Kékség

Kalandok az országos Kékkörön

Túzoknyomon

2017. szeptember 04. 18:03 - Szabi 28

2017. július 16.

Másnap reggel több meglepetés is ért bennünket. No, az idővel már nem volt gond, hétágra sütött ugyanis a nap, de a folyóvizet reggelre elzárta valaki az épületben, így a frissítő tusolás lehetősége lekerült a napirendről, mint ahogyan fogat is csak a magunkkal hozott tegnapi vízzel tudtunk már csak mosni. Ráadásul egyetlen portás vagy a helyhez tartozó bármilyen ember sem mutatkozott, így még reklamálni sem állt módunkban. Nem vagyunk csibészek, így bár elgondolkodtunk, hogy a vízhiányt némi „levonással” honoráljuk, amikor gyors telefonunkra kiderült, hogy valóban nincs itt senki és hagyjuk csak az épületben egy asztalon a pénzt (ami egyébként egyáltalán nem volt kevés a hely színvonalához képest), de végül letettünk a dologról. Csalódást azonban még egy további dolog okozott: habár ez Európa túzok fővárosa, mi csupán egyetlenegyet láttunk belőle, de az is bronzból volt kiöntve és a főépület előtt álldogált.

1_kep_4.jpg

Hiába vágtunk keresztül a következő órában a közeli tanösvényen és meresztettük a szemünket, egyetlen túzok sem mutatkozott. Végül túz-oktalanul vonultunk be Dévaványára. 

3_kep_4.jpg

2_kep_4.jpg

4_kep_4.jpg

Ott, a vasútállomáson volt a pecsételő, amit ugyan könnyen megtaláltunk, a helyszín mégis emlékezetesnek bizonyult. Az állomásépület melletti fura „vártoronyban” és a környező fákon óriási varjúkolónia székelt, baljós tömegük és hangjuk engem Hitchkock madaraira emlékeztettek.

5_kep_4.jpg

Egy a település széli bisztróban elfogyasztott üdcsi-kávé kombó után nyakunkba vettük a „Karcagi útnak” nevezett nyílegyenes szakaszt és nagy napraforgótáblák között elindultunk aznapi utunk végpontja, Körösladány felé.

6_kep_4.jpg

Tikkasztó meleg lett, körülöttünk apró legyek garmadája repkedett elhessegethetetlenül, így örültünk végre, amikor a messzeségben feltűnt Körösladány egyik templomának tornya. Végül a délután derekán értünk be utunk végállomására, a körösladányi vasútállomásra. A pecsételés és az obligát fotók elkészítését követően (amelyen a helyiek biciklijei láthatóak a hátunk mögött, de ami miatt azóta többen is megkérdezték, hogy vajon biciklire váltottunk-e esetleg), nem sokkal már indulhattunk is haza.

7_kep_2.jpg

Ennek oka az volt, hogy Feri egyik haverja, az Angliában élő K. Gábor, napokkal korábban vállalta, hogy mivel sosem járt még erre, azért ha akarjuk, ő szívesen eljön értünk kocsival Szegedről és hazavisz bennünket Körösladányból. Naná, hogy akartuk!

Na meg a Békéscsaba határában strázsáló dinnyeárustól is akartunk valamit: némi sárga-, na meg rózsaszín húsú görögdinnyét. Ripsz-ropsz otthon voltunk és jóleső élvezettel estünk neki a mézédes görögnek…  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://anagykekseg.blog.hu/api/trackback/id/tr8112803526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.