A Nagy Kékség

Kalandok az országos Kékkörön

A kurgánok földjén

2016. december 01. 09:46 - Szabi 28

2016. november 26.

Amikor kora reggel felszálltam a vásárhelyi buszra Szegeden, gyakorlatilag hátrahőköltem a melegtől. Ha a buszon nem volt legalább 35 fok, akkor semennyi se. Csupán a bikinis lányok hiányoztak és a lávakő, amire némi vizet loccsantva egy a DAKK Zrt. által működtetett finn szaunában utazhattunk volna. Döbbenetes volt látni, ahogyan körülöttünk télikabátban, sapkában, sálban ültek az emberek. Mi végül egy szál pólóban szálltunk le a vásárhelyi buszpályaudvaron, de csak a jólneveltségünkön múlott, hogy nem csupán egy boxerben.

A mai napi kiinduló állomásunk Mindszent volt (amely állítólag egy mindenszenteknek szentelt templomról kapta a nevét). Laces és Feri ugyanis előző, Anettel teljesített kétszemélyes túránkat követve legutóbb nemcsak Ópusztaszerig, de a mindszenti révig is eljutott, így Anettnek és nekem az Ópusztaszer és a rév közötti 9 kilométer egyelőre kimaradt, amit mindenképp pótolnunk kell majd. Sajnos ma Anett sem jöhetett velünk, így végül hárman: Feri, Laces és én vágtunk neki a 30 kilométer feletti gyaloglásnak.

Amikor Mindszenten leszálltunk, pár perccel később már lángos illata terjengett körülöttünk. Jó lett volna beállni a lángosos sor végére, de haladnunk kellett, hisz november van, korán sötétedik ilyenkor már.

1_1.jpg

Mindszent azon kevés helyek egyike egyébként, ahol két pecsételő is található. Az egyik fent a kompon (ez önmagában is egyedülálló, hiszen mozgó pecsételő sehol sincs másutt az országban), a másik a mindszenti pályaudvaron, a pénztárak mellett. Miközben aznapi első pecsétünket nyomtuk a füzeteinkbe, azon gondolkodtunk, hogy vajon mikor bonyolíthatott akkora forgalmat a ma már tökéletesen üres és elhagyatott mindszenti pályaudvar, hogy három pénztárt is indokoltnak láttak felépíteni itt.

2_1.jpg

3_1.jpg

A kérdésünkre persze nem kaptunk választ, de a reggeli köd felszállt, s mi szikrázó napsütésben, jó hangulatban indultunk tovább.

4_1.jpg

Mindszentet elhagyva hamarosan nagyon izgalmas tájra értünk, hiszen a kurgánok földjére léptünk. Szentes környékén (tehát épp ott, amerre jártunk) számos ősi földhalom, azaz kurgán található. Ezek egy része a bronzkorban épült, de későbbi korok emberei, így a népvándorlás kori népek is szívesen temetkeztek beléjük. A magyar népnyelv csak kunhalmoknak nevezi őket. Minden szempontból izgalmasak, hiszen nemcsak régészeti jelentőségük nagy, de egy részük olyan növényi és állati társulásokat őriz, amely természetvédelmi szempontból is egyedülállóan fontossá teszi őket. Gyaloglás közben előbb egy távoli, azután egy közelebbi tűnt fel belőlük. Végül szépen sorjáztak, amerre csak elláttunk (pl. Hegyes-halom, Sebők-halom stb.). A fejünk fölött vadlibák és darvak csapatai húztak el; megkapó látványt nyújtottak.

5_1.jpg

A kurgán előtt a messzeségben pihenő vadlibák

Már az egyik legismertebb kurgán, a Ludas-halom sziluettje is feltűnt előttünk, amikor a földút mellett négy göcsörtös, öreg fából álló csoportra lettem figyelmes. Az egymással szembeforduló fák látványa valahogy nyugtalanító volt, mintha az Entek tanácsát láttam volna megelevenedni a Gyűrűk urából. De imhol a kép, döntse el ki-ki maga:

 6_1.jpg

A szentesi aszfaltúthoz közeledve már láttuk persze, hogy a Ludas-halom közvetlen közelében vezet el az utunk, s ezért nem is voltunk restek felmászni rá.

8.jpg

Nagyszerű látvány fogadott a tetején bennünket, hisz a rendkívül tiszta időben a messzi távolba is elláthattunk róla. Szuper helynek tűnt a tízóraink elfogyasztására is. Indulás előtt a kurgán tetején felállított kőkereszt mellett talált mécseseket is meggyújtottuk; a tisztesség így kívánta.

9.jpg

A táj a kurgán tetejéről

A vidék meglepően jól járható volt, bár helyenként a földútba hatalmas krátereket préseltek a John Deere traktorok. Ilyenkor világháborús árkoknak is beillő cuppogós, vizes mocsarakon is át kellett vergődnünk, de összességében nem lehetett okunk a panaszra.

10.jpg

Jó tempóban értünk be végül a következő településre, Tompahátra. Ezt persze én inkább nevezném laza szerkezetű tanyaközpontnak, mintsem igazi falunak. Határában pedig olyan alumínium buszmegállót fotózhattam, amilyet utoljára valamikor a 80-as években láttam.

12.jpg

Odahallottuk azt is, amikor az aszfaltút kellős közepén játszó helyi gyerekek megdöbbenve tárgyalják ki a „turisták”, azaz a mi megérkezésünket. A zárva talált bolt+kocsma kettős (a kocsma itt csak péntektől vasárnapig van nyitva este öttől kilencig!) melletti padon meglehetős kényelemben fogyaszthattuk el ebédünket, majd célba vettük Ótompahátat.

11.jpg

Egy nagyon hosszú egyenes vezetett át az egykori, „régi” faluba. Lassanként elhagytuk a kurgánok vidékét, s nekiiramodó őzcsapatok, s fel-fel reppenő fácánok között vitt az utunk. Az árnyékunk akkorra már olyan hosszúra nyúlt, mintha nyáreste lenne, úgy nyolc óra tájban, miközben még délután két órát sem mutattak az óráink. Valóban itt toporog már a tél a kertek alatt.

A térképünk szerint Ótompahát egy az út mellett hosszasan elnyúló falucska volt. S tényleg: egyetlen utcából állt, de az olyan hosszú volt, mintha sosem akart volna „elfogyni”. A két oldalt álló házak, mint a zongora billentyűi, hol még használatban lévő, hol pedig már réges-rég elhagyott, pusztulásnak indult épületekből állt. Csend volt, csak itt-ott törte meg egy-egy kutya ugatása a nyomasztó hangulatot. A nap bágyadt fénye végignyúlt az egyetlen, közel 4 kilométer hosszú utcán.

13.jpg

Magányos sétánkban egy helyi bácsi csapódott mellénk a biciklijével, aki elmondta, hogy nemrég zalaegerszegi túrázók jártak erre a Kéken. Ez volt az első eset, az eddig teljesített közel 260 kilométeren, hogy valaki látott már más túrázókat is rajtunk kívül. Jó érzéssel töltött el bennünket, hogy mégsem vagyunk hát egyedül. A bácsi menet közben elmesélte, hogy mintegy 20 évvel ezelőtt a falu még élő, pezsgő hely volt, de ma már az enyészetnek adta át magát.

Végül jól esett itthagyni ezt a nyomasztó vidéket, de valami azt súgta mindhármunknak, hogy fogunk még hasonlóan kétségbe ejtő helyzetben lévő falvakat látni további hosszú utunk során. De csak előre, vár bennünket Nagymágocs és a titokzatos Károlyi-kastély!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://anagykekseg.blog.hu/api/trackback/id/tr8012013898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.