A Nagy Kékség

Kalandok az országos Kékkörön

Amikor tinilányok törték ránk az ajtót

2016. június 28. 09:35 - Szabi 28

2016. június 11.

Utoljára igen kimerülten jártunk a kunfehértói üdülőtelepen, most 31 km-nyi gyaloglás után meglepően fitten léptünk be a sporttábor kapuján. Hamarosan szállásadónk is előkerült és egy a 60-as években épült, lapos tetős épület emeletére vezetett bennünket. Mintha egy időkapun léptünk volna be: a 60-as évek végi, 70-es évek eleji műbőr fotelek a hozzájuk való asztalokkal varázslatosak voltak. Jelen érintetlen állapotukban egy pesti retro galériában egy vagyont adna értük néhány sznob.

p1010617.jpg

A szobánk is a késő Kádár-korszak báját mutatta a csiricsáré csempés fürdőszobával és a falra akasztott Edda művek fotóval.

p1010618.jpg

Egy kiadós tusolás és némi pihi után a sporttelep melletti bejáraton át megközelítettük a település névadóját, a Fehér-tavat.

Az összbenyomásom kifejezetten jó volt. A csupán az esővíz által táplált tó ugyan nem volt nagy, de a környezete rendezett: szépen nyírt fű, a tó sarkában nagy csúszda, kulturált lépcsők és stégek egy icipicit a Balaton hangulatát csempészték az Alföld kellős közepére. A parttól mintegy száz méterre kezdődő „büfésor” ugyancsak erre a feelingre erősített rá a hagyományos lángos-hamburger-sült kolbász szentháromsággal. Mi végül a parttól legtávolabbi büfét választottuk, láthatóan itt ültek a helyiek a legnagyobb számban ‒ talán nem véletlenül. A kiszolgálás gyors és kedves volt, a szűretlen Staropramen kifejezetten olcsó, a borotai sültkolbi, puha kenyérrel, mustárral és uborkával pedig mennyei. A második sört már a part melletti padon ittuk meg, nézve ahogy a tornyosuló viharfelhők ellenére néhány srác milyen kunsztokkal ugrál a tóba az egyik stégről. Közben mindenki az esti bulira készült: mint kiderült nemcsak a parti diszkóban, de a szállásunk melletti épületben, a sporttáborban is nagy buli készülődött. Az eső érkeztével végül visszasiettünk a szállásra, ahol az eső kopogására és az orosz‒angol EB meccs hangjaira aludtunk el.

Éjfél múlt mire elállt az eső, ami sajnos most nem volt túl jó dolog számunkra, ugyanis közvetlenül mellettünk és kissé távolabbról is maximális erővel felhangzott a tuctuc zene. A suli előző nap ért véget, ez volt hát a nyár első szombat estéje, érthető módon a bulizók ennek megfelelő hangulatban voltak. Akárcsak azok a rendkívül részeg, vihogó tinilányok, akik fél kettő körül a szobánk előtti folyóson kiabáltak, hogy: Nézzünk be a szobákba is! Volt hát sikítozás és futás, amikor én nem kis határozottsággal rájuk mordultam, hogy kifelé, miután felcsapva nálunk a lámpát, berongyoltak a szobánkba. Természetesen más körülmények között nem zavart volna bennünket, ha fiatal csajok törik ránk az ajtót, de 31 km gyaloglás, 1,5 óra alvás és 1,5 óra intenzív tuctuc okozta álmatlanság után ez most nem az a pillanat volt. Végül azért némi alvásmorzsát csak összekapartunk reggelig.

Nyolc körül O. Bandi barátom telefonjára ébredtem, már úton volt a sporttábor felé, hogy felvegyen bennünket és elvigyen a Petróczi-iskolához, hogy megkezdjük majd mai túránkat Ruzsa felé…

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://anagykekseg.blog.hu/api/trackback/id/tr158851266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.