A Nagy Kékség

Kalandok az országos Kékkörön

A kiskunsági Bermuda-háromszögben

2016. június 15. 23:44 - Szabi 28

2016. június 9.

Amikor Laces az előző etap után két nappal azt írta az e-mailjében: „ma végre már nem a hülye járások minisztériumába kellett bemennem dolgozni”, és én is hasonlóan éreztem magam, megerősödött bennem az elhatározás, hogy érdemes lesz az első etap 60-as és a második 70 kilométeres távját valamivel megkurtítani a jövőben.

Ha ilyen távokat vállalunk ‒ ismerve a magyar kórházak előjegyzési listáit ‒ már most érdemes lesz az öt-hat év múlva esedékes térd- és/vagy csípőprotézis műtéteinkre bejelentkeznünk. Ezért elhatároztuk, hogy „Az ötven az új hetven!” szlogen jegyében kétnapos túráink távját 50 kilométerben fogjuk maximalizálni. Ezért is tűnt ideálisnak a soron következő Kunfehértó‒Petróczi iskola 30 km-es és a Petróczi iskola‒Ruzsa 20 km-es távját letudni június első hétvégéjén.

Volt azonban egy ici-pici probléma. Mint kiderült a Kunfehértó‒Petróczi iskola‒Ruzsa háromszög valójában nem egy átlagos kiskunsági táj, hanem maga a dél-alföldi Bermuda-háromszög! Túránk három meghatározó pontja között teljesen megoldhatatlan volt tömegközlekedéssel dehoppanálnunk, ami azt jelentette, hogy bármelyik ponton hagyjuk is az autót (azaz bármelyik irányban próbáljuk meg teljesíteni a távot), a túra végeztével képtelenség visszajutni hozzá tömegközlekedés segítségével, ergo örökre elnyel bennünket az ásotthalmi erdő.

bermuda-haromszog.jpg

Tehát két autó kell, s ugyanaz a csiki-csuki megoldás, mint amivel legutóbb Hajós és Kunfehértó között oldottuk meg, hogy a nap végén kereket oldjunk Bács-Kiskun megyéből!            

Június első, máig fájó hétvégéje végül emiatt múlt el Nagy Kékség nélkül. Rajtam kívül Gy. Gabinak és Krisznek van autója, de sajna egyiküknek sem volt jó az időpont. De egy hajszálon múlt az is, hogy a második hétvége is áldozatul esik ennek az elátkozott háromszögnek, az említett két barátunknak ugyanis ‒ mint kiderült ‒ ismét közbejött valami… Én azonban most már dacossá váltam. Ha beledöglünk is, akkor is megcsináljuk valahogy!

Azt tudtuk, hogy a szállásunk Kunfehértón, a tó melletti Sportszállón lesz (itt szállt meg múltkor Krisz is, s múltkori GPS kalandunk végén mi is itt rogytunk be az autóba anno). Ehhez persze az egyik korábbi elvemet kellett feladnom, ami csupán az volt, hogy ha lehetséges a túrát konzekvensen nyugatról kelet felé teljesítsük, s ne kelljen már összevissza haladni az etapok között (egyébként a Kékkör hivatalos szabályzata szerint ezt minden további nélkül meg lehet tenni).

A megoldás tehát a következő volt (egyébként Anett javasolta ezt elsőként): az autómmal nem az előző etapunk végpontjáig, Kunfehértóig megyünk, hanem csak a Petróczi-iskoláig, ott letesszük a verdát és visszafelé haladva teljesítjük a Petróczi-iskola‒Kunfehértó távot. Odaérkezvén megszállunk a tó mellett, majd egy az alapcsapaton kívüli barátot megdumálva megkérjük, hogy reggel jöjjön értünk, s elvitetjük magunkat a Petróczi-iskoláig. Ott felvesszük az én autómat, eldöngetünk Ruzsára, otthagyjuk az egyik autót, majd a másikkal ismét vissza az iskolához. Letoljuk a 20 km-t, majd Ruzsán beszállva az otthagyott autóba, visszamegyünk a Petróczihoz, majd a két kocsival irány Szeged.

Nos, azt hiszem itt veszítettem el a maradék olvasóimat, ami nagy kár, mert ennek a bonyodalmas machinációnak köszönhetően elképesztő élményeket szereztünk végül, de ez már egy következő poszt témája lesz…

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://anagykekseg.blog.hu/api/trackback/id/tr788813460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.