A Nagy Kékség

Kalandok az országos Kékkörön

Kéleshalom Grand Prix – Távozz tőlem GPS!

2016. május 09. 15:58 - Szabi 28

2016. április 17.

A homokdombok között végül beértünk Kéleshalomra. Meglepő módon egészen komoly tömeg, s üvöltöző hangosbemondó fogadott ott bennünket. BMW-ket támasztó hvcs-k („helyi vagány csávók”) és erősen kisminkelt barátnőik bámulták a helyi forma 1-et.

keles.jpg

Egy a falu középpontjában kijelölt pályán épp egy tűzpiros, rendszám nélküli 1300-as zsiguli rajtolt elfüstölő gumikkal és felbőgő motorral. Kovács Béla Alonso nyilvánvalóan rendkívüli izgalmakat tartogató futamát mi már nem vártuk végig, továbbindultunk.

zsiga.jpg

Meglehetősen lassan lépdeltünk a nem túl nagy település főutcáján. A pecsételőhely a falu végén volt, egy épület falára erősítve. A következő pihenőnket ott, két padon abszolváltuk. Némi dörgölőzés után egy csalafinta cica itt szerezte meg Laces májkrémének tetemes részét.

A falu után a homoktenger folytatódott: ha fű, bokrok és néha-néha facsoportok nem takarták volna a tájat, akár a Takla-makán sivatagban is érezhettük volna magunkat.

homokdomb.jpg

Késő délután fele járt már, a tempónk pedig fokozatosan lassult. Viszont tudtuk, hogy Gábornak este 8-ig a hajósi pincesor melletti benzinkúthoz mindenképpen oda kell érnie, ha bezárják ugyanis a holmijait, nem fog tudni hazamenni, s tekintettel a másnapi nulladik órájára, ez nem lett volna túl praktikus. Talán emiatt, meg nyilván amiatt is, hogy ő előző nap a temetés miatt nem tudott velünk jönni, legalább két fokozattal pörgött jobban nálunk.

A térkép szerint már nem voltunk túl messze a Pici-Paci tanyától, s közvetve a kunfehértói üdülőteleptől, amikor egy valóban kerülőnek tűnő flikk-flakknál Gábor bedobta az adu ászt: rövidítsünk! Neki van GPS a telefonján, hát „vágjunk át” annak a segítségével. Nem voltunk ugyan meggyőződve, hogy ez jó ötlet, de az idő múlása tényleg Gábort szorongatta a legjobban. Végül rábólintottunk: oks, próbáljuk meg! Hááát, ez rossz döntés volt. Közel egy órás bolyongás után rákérdeztem Gabinál, hogy az üdülőtelepet állította-e be a GPS-ben, avagy Kunfehértó falut? Mint kiderült a falut, amivel egy ici-pici gond volt csupán: az üdülőtelep attól északra legalább négy kilométerre található, a Kék pedig mindezt elvben északról közelítette meg, a mi kis leválásunk után pedig a GPS mindenáron dél felé, a faluközpont irányába terelgetett. Ezek után hagytuk a fenébe a hülye GPS-t és a megérzésünkre hagyatkoztunk.

Ahogy ott baktattunk hirtelen eszembe jutott egy Pál Utcai Fiúk szám, ami ott tökéletesen kifejezte akkori reménytelennek tűnő helyzetünket:

Végül többszöri irányváltás után egy nagy rétre értünk ki, amit már be tudtam azonosítani a térképen. A pici „rövidítésünk” összességében kb. egy plusz órával és legalább 4-5 kilométerrel toldotta meg kis túránkat, nem mellesleg nem érintettük így a következő pecsételőhelyünket, a Pici-Paci tanyát sem. Szóval megtanultuk egy életre: túrázáshoz felejtsd el a hagyományos GPS útvonaltervezést, egyszerűen más a koncepciója: nem érdeklik holmi turista útvonalak, őkegyelme tűzön-vízen át a legközelebbi irányt választja. Végül igen meggyötörten ugyan, de bemasíroztunk az üdülőtelepre.

Egyébként ez nekem nagyon tetszett; a 70-es, 80-as évek kádári retró báját árasztotta, vegyesen lepukkant és felújított házikóival, árnyas nagy fáival, úgy mint a hasonló üdülőtelepek szerte az országban: ilyen a Sárga Szegeden, a mártélyi telep, Szanazug Békésben vagy Pilismarót a Dunakanyarban. Bele sem mertem gondolni, hogy a 70-es évek óta nyaranta hány kiló szalonna vesztette itt azóta zsírját és nem mellesleg hány fiú és leány a szüzességét.

A kocsinál Gábor idegeivel játszva („menjünk, hogy mielőbb ott legyünk a benzinkútnál”), eldöntöttem, hogy ha törik, ha szakad az autóval visszamegyünk a jó nagy ívben kikerült Pici-Paci tanyához. Olyan nincs, hogy megteszünk kb. 35-36 kilométert egy nap, nem mellesleg hosszabban mint a Kék és még az etapot lezáró pecsétet sem tudjuk belenyomni a füzetbe. Szóval némi földutakon pattogó rodeó után ott álltunk a tanyánál, ahol két ott ácsorgó srác meredten nézte, ahogy kiszállunk a kocsiból, odavánszorgunk a pecsételőhöz és kéjes arccal pecsételgetünk. Szóval végül mi is „autós pecsételők” lettünk.

A lemenő Nap utolsó sugarainál értünk a benzinkúthoz (a nap folyamán most sütött ki először igazán). Némi arcmosás, tankolás és üdítővásárlás után elköszöntünk a szedelőzködő, motorra cuccoló Gábortól és nekiindultunk. Esti sötétben értünk Szegedre, kilenc elmúlt már, mire igen levitézlett nyuggerként felcsoszogtam az ötödikre. Amikor 10 perccel később sziszegve beültem a forró kád vízbe, fáradtság ide vagy oda egyszerűen mosolyognom kellett ott, a nap végén…

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://anagykekseg.blog.hu/api/trackback/id/tr388699854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.