A Nagy Kékség

Kalandok az országos Kékkörön

Nagy marha vagy Tutajos!

2016. április 20. 23:34 - Szabi 28

2016. április 16.

Miután megebédeltünk, a kilátó mellett még hevertünk vagy fél órát a fűben, mielőtt továbbindultunk volna. 

ebed_es_pihi.jpg

Térképünk szerint utunk gyakorlatilag horrorfilmek helyszínein vitt keresztül: előbb az Álmos-völgyön vágtunk át, majd sietős léptekkel mentünk el Rém falu mellett, bár sem a hesseni fej nélküli fekete lovassal, sem hokimaszkos baltással nem találkoztunk. S ugyan később összefutottunk az erdőgazdaság embereivel, de ők határozottan nem viseltek hokimaszkot (legalábbis akkor).

A kora délutáni nap viszont piszkosul tűzött. Rövid rábeszélés után Anett félrevonult és a zsákomból előkerült cserepólóra váltotta pántos felsőjét, másnap valószínűleg nemigen bírta volna elviselni a válla a hátizsákot, de persze nekem nem volt annyi eszem, hogy a karomat naptejjel kenjem be. Hat nappal korábban még jégesőben csámborogtam Tallinnban és hófoltokat rugdostam a bakancsommal Helsinkiben, s így éles váltásnak bizonyult a kiskunsági perzselő nap. Délután ötre a pólóból kilátszó karom pecsenyére égett. 

„Ekkor már nagyon meleg volt. A nap mintha az égből és a vízből egyszerre sütött volna, és Tutajos levetette az ingét is. Lányfehér bőre csak úgy világított a parton. “Szépen lebarnulok” – gondolta. [….] – Okosan! – bólintott az öreg. – De most már vegye fel az inget, mert úgy felég, hogy az eget is bőgőnek nézi. Ha ugyan el nem késett… na. mindegy.”

Na én is legalább akkora nagy marha vagyok, mint Tutajos barátunk, estére lesz ám sziszegés a tusolás, meg a törülközés közben.

pecsenye.jpg

 

A táj közben apránként változott: bármerre néztünk egyre több és több lett a homok. Az út egy idő után egy homokba préselt keréknyom volt csupán.

 

az_ut.jpg

Az út

Gyerekként imádtam Sienkiewicz Sivatagon és vadonban című könyvét. A vadon már megvolt, itt volt hát a sivatag. Ráadásul ahogy fogyott a vizünk, úgy éreztem egyre inkább egy kalandregényben magam. Előbb Lacesnak és Anettnak, majd nekem, s végül Krisznek fogyott el a vize, ahogy körbeadogattuk a flakonokat menet közben.

A szánkban ropogott a homok, de még egy tanya sem esett útba, ahol vizet kérhettünk volna. Szótlanul masíroztunk vagy egy órát, s csak reméltük, hogy az útba eső Szentgyörgyi Erdőgazdaság telepén csak szerzünk vizet valahogy. Ahogy kiértünk az erdőből az óriási tisztásra, ahol számtalan kisebb-nagyobb épület terpeszkedett, az erdészet traktorosába (majd újabb két emberbe) botlottunk, aki épp az aznapi munkáját fejezhette be éppen, s rögvest a közeli sövényre mutatott: „Mögötte van a kút, s jó hideg a vize” – mondta. Kis mohó csapatunknak nem kellett kétszer mondania. A kút vize tényleg nagyon finom volt, de akkor a langymeleg szegedi panelvíz is baromi jól esett volna nekünk szerintem.

Az erdőgazdaság épületei egészen csinosak voltak, de nem vetekedhettek az előttük pompázó japán cseresznyefa rózsaszín virágzuhatagával.

cserko.jpg

 

A harsogóan kék ég előtt magát illegető fa annyira tökéletes volt, hogy már-már a giccs határát súrolta. Vajon lehet valami ízléstelen, amit a természet alkotott? Ezen töprengtem, amikor továbbindultunk.

 

cserko2.jpg

 

Fél órával később beértünk Érsekhalmára. Helyes kis falu volt. A házak rendben tartva, a fű gondosan lenyírva minden porta előtt, a lemetszett gyümölcságak helyes kis kévékbe kötözve az út mentén. A németes precizitásban egyetlen apró bohókás zavart éreztem csupán, méghozzá akkor, amikor a „Névtelen utca” mellett mentünk el.

ersekhalma_nevtelen_utca.jpg

Érsekhalma - Névtelen utca

nevtelen.jpg

Van abban valami meta-metapoén, amikor a névtelen utcához felerősítik a „Névtelen utca” táblát, ami persze innentől kezdve nem névtelen, vagy mi van? Olyan ez, mint egy René Magritte festmény.

 

12_30_02_nagy.jpg

 

Nemsokára megérkeztünk a falu társadalmi életének középpontjához, az egybeépült vegyesbolt-kocsma duóhoz. A többiek berongyoltak kávét és üdítőt venni a kocsmába, amelynek terebélyes teraszán gyakorlatilag a falu fele ott ült, de mivel én jégkrémmel poénkodtam Anettnak sivatagi kalandunk során, itt volt az idő, hogy beváltsam az ígéretem, hát mindenki kapott egy jégkrémet. Nem tudom, hogy valaha is ettünk ilyen jó epreset életünkben. Közben a többiek ajánlgatták, hogy nézzek be a kocsmába is, mert nem mindennapi hely. Igazuk volt. A hely óriási volt, a kocsmapult mellett másik hosszú pult a cigiknek (itt aztán nem száműzték ronda kis trafikba ezeket), mellette hatalmas újságos stand, bőrfotelek, és olyan csilli-villin automatizált mosdó, hogy a finn toalettek is elbújhatnak mellette. Érsekhalma tényleg nem semmi! Respekt!

De várt még ránk aznap néhány kilométer, úgyhogy továbbálltunk…

Folyt. köv.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://anagykekseg.blog.hu/api/trackback/id/tr278648864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.