A Nagy Kékség

Kalandok az országos Kékkörön

Just a perfect day

2016. április 18. 22:35 - Szabi 28

2016. április 16.

Szombat kora reggel csak ketten, Anett és Laces ásítoztak mellettem az autóban. V. Gabi előző nap jött haza Lettországból, így neki felejtős volt a dolog, Feri a családja miatt végül nem tudott mégsem jönni, M. Gabi meg előtte való nap hívott, hogy a focizás után bedagadt lábában – mint kiderült – csontja is törött, így az a terve, hogy kétszeresére nőtt bokával ugyan, de bicóval jön mellettünk, dugába dőlt. (Utólag látva a sivatagot, amin keresztülmentünk, azt hiszem ez amúgy sem lett volna túl jó ötlet). Gy. Gabi csütörtöki telefonja sem volt vidám: meghalt egy barátja, szombaton délelőtt temetés, de ő legalább motorra ül és estére már velünk lesz, a vasárnapi szakaszt megcsinálja. Krisz viszont már pénteken Kunfehértóra (mostani kétnapos etapunk végállomására) érkezett az autójával, s azt beszéltük meg, hogy Hajóson majd arra a buszra szállunk reggel, amin ő már rajta lesz, Kunfehértóról jövet. Célunk tehát Hajós volt, onnan busszal át Sükösdre, s ismét rácsatlakozva a Kékre, irány kelet, a hajósi borfalu. Ez 33 kilométer(nek tűnt).

Időben értünk Hajósra. Szállásadónk, Anett már várt bennünket, beálltunk a jól ismert Zarándokház udvarába, lecuccoltunk, majd rohanás a hajósi „buszpályaudvarra”. 10 perc múlva már Krisz integetett az épp beálló buszból nekünk. Az először kelletlen buszsofőr fél óra múlva végül csak megállt a sükösdi sörház mellett, pontosan ott, ahol egy hónapja letettük a Kék fonalát.

Szóval újra itt… Anett dicstelen stoppolásának helyszíne most nem szürke, hideg és szeles, de szikrázóan napos, s melengetően barátságos helynek tűnt, a messzeségben távoli hegyek lila vonulataival.

sukosdi_taj_2.jpg

Indulás előtt a többiek kávéra vágytak, hát az első útba eső helyre bementek (a Sörház sajna zárva volt). Azt hiszem a Spar vagy a Tesco marketingesei elbújhatnak a sükösdi kisvállalkozók leleménye mellett: itt aztán nem szaroznak az akciós táblák állandó rajzolgatásával, itt a bolt nevére bízzák a vevőcsalogatást: „Akció ABC”.

 

akcio.jpg

 

Tíz perc múlva már úton voltunk. A kora nyár fényei végigterpeszkedtek a tájon. A felturbózott tavaszban minden egyszerre virágzott, mintha egyik növény sem akart volna lemaradni a többiektől: ibolya, tulipán, cseresznye, meggy, orgona brutális versenyben állt a méhekért, no meg a mi egyetlen pillantásunkért és az orrunkért.

 

 virag.jpg

 

Pillanatok múlva már az erdőben caplattunk. A táj a legkevésbé sem tűnt unalmas alföldi lapálynak. Dombhátak, völgyek, mélyedések és buckák váltogatták egymást, akác- és nyárligetek, összekoccanó ágú fenyvesek és haragoszöld tisztások.

 

erdo_2.jpg

 

Júniusi meleg volt, szikrázóan kék ég, de csibészes szél cibálta a hajunkat. Szinte már túlzásnak éreztem ezt az egészet…

Lou Reed Perfect Day-e csimpaszkodott a fülembe.

 

 

Az elveszett kilátó

A térképünk szerint nemsokára az Ólom-hegy tövében húztunk el. E „hegy” nem egészen 172 méterre magasodott a tenger szintje fölé, én mégis sajnálkoztam: ha legalább egy kilátó lenne rajta, akkor fel lehetne rá mászni (a térkép nem jelölt ilyet rajta). A hegy felé egyébként volt egy rövid leágazás, így végül csak elindultunk „felfele”. Jelzés semmi nem volt, így amikor úgy éreztük, hogy nincs tovább feljebb, egy füves placcon toporogva megállapítottuk, hogy na ide aztán tök feleslegesen jöttünk fel. Visszamentünk és továbbindultunk a Kéken. Kb. 15 perc múlva a „hegyet” megkerülve egy magas vasbeton kilátó sziluettje tűnt fel, kb. 50–60 méterre attól a helytől, ameddig felmentünk korábban.

 

kilato.jpg

 

Dunsztom sincs, hogy a fenti kis tisztásról miért nem látszódott e műremek.

Bénázásunk során végül is csak egy marha nagy kilátót nem vettünk észre.

De szerencsére ebből az irányból is vezetett fel végül egy út és pár perc múlva az igen ronda és elhanyagolt, de szerencsére nyitva talált kilátó aljában álltunk. Anett és Laces kihagyták az élményt, Krisz és én viszont a nyirkos létrákon felmásztunk a nagy betonhenger koszos belsejében a tetejébe,

letra.jpg

ahol vékonyka korlát, de annál szebb kilátás fogadott a szekszárdi dombokra, a Mecsekre és a távolban a Duna ezüstös csíkjára.

korlat.jpg

Azért tériszonyosoknak – különösen ilyen élénk szélben – melegen éppen nem ajánlanám, de én tökéletesen éreztem magam.

Hát még az alant elfogyasztott ebéd után…

Folyt. köv.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://anagykekseg.blog.hu/api/trackback/id/tr858640694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.